Lenyeltek egy forintot a benzinkutak

A mára virradóra várt 4-4 forintos benzin- és gázolajár-csökkentést nem mindegyik töltőállomás hajtotta végre: több nagy hálózat is csak 3-3 forintot módosított árain, jobbára csak a hálózatoktól független magánkutak voltak következetesek a mai napi árcsökkentésben.



Szerbia felé kacsint a Volkswagen

A német Volkswagen járműgyártó üzemet szeretne Szerbiában - értesült a Handelsblatt című német üzleti lap, mely szerint ehhez esetleg a kragujevaci Zastava autógyár kapacitásait szerezné meg a Volkswagen. A Zastava szerepel a szerb kormány privatizációs terveiben, a gyártó iránt érdeklődik a General Motors, a Ford, a Fiat, sőt az indiai Tata és a kínai FAW vállalat is.


Audi-teszt: a kupék királya

Az Audi A5 nem a takarékos kedvű nyugdíjasok autója, hanem az ifjú titánoké, akik úgy hajszolják a tőkét, mint ahogy az élvezeteket. E két tevékenység között szeretnek autókázni, ebben partner az A5 és társ a bivalyerős dízelmotor.


Sok volt a húsvéti baleset, de csak feleannyian haltak meg

A személyi sérüléssel járó balesetek száma 32 százalékkal, a halálos balesetek száma 55,5 százalékkal csökkent húsvétkor az elmúlt évi adatokhoz képest - közölte Oberling József ezredes, az Országos Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztályának vezetője szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján, ahol beszámolt a rendőrség háromnapos húsvéti közlekedésbiztonsági akciójának eredményeiről.



Az indiai Tatáé a Jaguar és a Land Rover

Az indiai Tata Motors veszi meg 2,3 milliárd dollárért a Ford két luxusmárkáját, a Jaguárt és a Land Rovert - jelentették be szerdán. Az ügylet lezárása június vége felé várható.



Csökken az üzemanyagok ára

Csökkenti bruttó 4 forinttal a gázolaj és a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát csütörtökön a Mol Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt.


Negyvenezer forintnyi béremelést követelnek

Ma reggeltől is körülbelül nyolcezren folytatják a sztrájkot a Dacia romániai gyárában, ahol a szakszervezet meghatározatlan idejű munkabeszüntetést helyezett kilátásba, amennyiben nem kapnak 550 lejes (38 ezer forint) fizetésemelést, nem emelik meg a húsvéti és karácsonyi prémiumot, valamint a szabadságpénzt.





Felborult egy román kisbusz az M7-esen

Hétfő reggelre mintegy tíz centiméteres hó esett Zalában, feltehetően a váratlan havazás okozta útviszonyok miatt az M7-es autópályán felborult egy román kisbusz.



Személyautóval ütközött egy vonat Vecsésen

A sínekre hajtott egy autó Vecsésen, de vezetője még időben ki tudott szállni, mielőtt az éppen érkező vonat összetörte a járművet - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-vel vasárnap.


A BKV a fővárosi légszennyezés 6 százalékáért felelős

A BKV mindössze hat százalékát okozza a budapesti közlekedésből eredő levegő- szennyezettségnek, míg a tehergépkocsik 34, a személygépkocsik pedig 60 százalékban felelősek érte - közölte a BKV Zrt. sajtóirodája az MTI-vel vasárnap.




Sorozatban szegte meg a KRESZ szabályait a brit pártvezér

Nyilvánosan kért bocsánatot David Cameron, a brit konzervatívok vezére, miután megörökítették, hogy útban a parlament felé kerékpárján szembe haladt a forgalommal egy egyirányú utcában, majd figyelmen kívül hagyta a közlekedési lámpa piros jelzését.