Cserélik az útburkolatot, 10 kilométeres a torlódás a szombati tömegbaleset helyszínén
Az Útinform azt kéri, hogy aki teheti, a megnövekedett menetidő miatt válasszon másik útvonalat.
Az Útinform azt kéri, hogy aki teheti, a megnövekedett menetidő miatt válasszon másik útvonalat.
MTI
MTI
hvg.hu
Egyelőre azt sem lehet tudni, mikor állhat helyre a rend a kormányirodákban.
hvg.hu
A főútvonaljelző KRESZ-tábla oszlopa esett áldozatául a versengésnek, a német sportkocsi mellett.
hvg.hu
A 4 literes biturbó V8-ra épülő hajtásláncban találtak még néhány eddig szunnyadó lóerőt.
hvg.hu
Feszegette a jármű határait a sofőr, mint egy versenyző, és gyorsan meg is találta.
hvg.hu
A nyitható tetős bajor sportkupét a BMW Group Classic szakemberei újították fel.
hvg.hu
Az eszközök az érkező járművek fényszóróinak fényét megtörik, és bevetítik arra a területre, ahol a vadak mozognak.
hvg.hu
A normál mellett immár a kupés hangulatú felfrissített GLE is kapható hazánkban, akár 100 kilométert meghaladó elektromos hatótávval.
hvg.hu
A pályán többször tapasztaltak nagyon erős porfelhőt. Kollégánk délelőtt járt arra, több ponton ő is vakon vezetett. Azt mondta, nem volt érdemi tájékoztatás.
hvg.hu
A szombati balesetben magyar rendszámú autó is érintett.
hvg.hu
A portól nem lehetett látni semmit.
hvg.hu
A balesetben egy ember meghalt, 39 megsérült. A műszaki mentés vasárnap hajnalig tartott.
hvg.hu
Vasárnap hajnalra fejezték be a műszaki mentést.
hvg.hu
Az eladósorba került példány érdekessége az alig több mint 200 kilométeres futásteljesítmény és az egyedi, kivételesen nem vörös fényezés.
hvg.hu
Az MKIF Zrt. azt írta, hogy a baleset előtt az erős oldalszélre és a korlátozott látási viszonyokra is felhívták a figyelmet.
hvg.hu
A Tesla havonta hallgatja meg a Tesla Owners Club Magyarország vezetőinek véleményét és észrevételeit.
hvg.hu
A Herceghalom térségében történt balesetben 26 ember sérült meg, hatan életveszélyesen.
hvg.hu
Az állat egyáltalán nem látszik a felvételen.
hvg.hu
A porvihar után baleset is fennakadásokat okoz a forgalomban.
hvg.hu