Áthúzott Putyin-fejekből csináltak közlekedési táblákat Ukrajnában
„Megszállóknak tilos az áthaladás” – üzenik.
„Megszállóknak tilos az áthaladás” – üzenik.
hvg.hu
A Fisker Ocean első példányait várhatóan az év végén vehetik majd át a megrendelők.
hvg.hu
A gyárak Ukrajnából érkező elektromos-kábelkötegeket is használnak az autókhoz.
hvg.hu
A Kia EV6 a nemzetközi autós szakújságírókhoz hasonlóan a magyar ítészeket is meggyőzte.
hvg.hu
A BMW X5 méretű elektromos SUV elsőként Norvégiában lesz kapható.
hvg.hu
Érdemes figyelni, mert már nekik is fizetni kell.
hvg.hu
Összesen egy olyan autó volt a döntőben, amely hagyományos motort használ.
hvg.hu
A Stellantis vezetője szerint vagy a vevőket veszítik el, vagy veszteségesek lesznek, ha nem oldják meg a problémát.
hvg.hu
A tavalyi év nemcsak emlékezetes versenyeket, hanem jelentős profitot is hozott a sportág jogtulajdonosainak.
hvg.hu
A héten megkaphatja minden engedélyét a Tesla berlini gyára, ahol már az ünnepélyes megnyitóra készülnek.
hvg.hu
A japán kompaktot egy 90 lóerős szívó benzinmotor mozgatja.
hvg.hu
Szlovákiában sikerült elkapni a két férfit, akik kannákba tankoltak nagy mennyiségű dízelt.
hvg.hu
Az egyszer már elbúcsúzott Aventador a kigyulladt tengerjáró hajó miatt térhet vissza a gyártásba.
hvg.hu
A japán gyártó öt év után megújította népszerű kompakt elektromos modelljét.
hvg.hu
Garantáltan ritkán jön szembe az utakon ilyen olasz sportkocsi, melyre mostanság nemcsak a vezetési élmény miatt, hanem akár befektetési szándékból is érdemes lehet lecsapni.
hvg.hu
A 911-es sportkocsi csúcsváltozata a tesztek alapján már-már hiperautókat idéző gyorsulással rendelkezik.
hvg.hu
Baleset helyett most megúszta egy, a hatóságtól kapott láthatósági mellénnyel. A helyszíni bírság mellett persze.
hvg.hu
Kipróbáltuk, hogy milyen a gyakorlatban a most először plugin hibridként és hamarosan villanyautóként is megvásárolható új Opel Astra, melynek dizájnja teljesen egyedi, technikai újdonságai azonban ismerősek lehetnek valahonnan.
Félmillió forintot kap a rendőrségtől, aki segít azonosítani az elkövetőt.
hvg.hu