Súlyos testi sértés miatt állhat bíróság elé a rolleres, aki megütött egy autóst
A rolleres szerint nem megfelelően előzte meg a kocsi vezetője.
A rolleres szerint nem megfelelően előzte meg a kocsi vezetője.
HVG
A legújabb iX3 elsősorban nagyobb tengelytávjáról és módosított kilincseiről ismerszik meg.
HVG
A virág tematikájú benzinpusztító hipersportkocsi egyike az utolsó W16-os motorral szerelt Bugattiknak.
HVG
A négykarikás német gyártó Győrben készülő sportmotorjának a napjai meg vannak számolva.
HVG
Igaz a szabály eddig sem a napi összmennyiséget korlátozta, hanem azt, hogy ugyanazon a kúton naponta mennyit lehet tankolni.
MTI
A nemrégiben leleplezett BMW i3 elektromos szedán hamarosan praktikusabb kombi kivitelben is kapható lesz.
HVG
A 6,5 literes szívó V12-vel szerelt Lamborghini Revuelto csúcsmodellen kívül a 4 literes biturbó V8-as Temerario szupersportkocsit és a 800 lóerős családi SUV Urus SE-t is kipróbáltuk. Közös vonásuk a píszí suttogással kombinált eszelős ordítás.
Habár a miniszterelnök a napokban arról beszélt Dopemannek, „az ukrán fenyegetés miatt” kénytelen páncélozott autóval utazni, vélhetően ez a jármű nincsen extra védelemmel felszerelve.
HVG
Egy rossz parkolás rövid története.
HVG
Itt leállósáv nincs, csak vészhelyzeti öblök, amilyenből most néhány száz méterre lett volna egy.
HVG
A cég központjában dolgozóknak sem lehet csak úgy leparkolniuk bármilyen autóval.
HVG
Táblák és a közútkezelő is jelezte a veszélyt, de a kamionos figyelmetlen volt.
HVG
Elég peches mostanság az angliai gyártó.
HVG
Debreceni vevő vette át az első magyarországi gyártású BMW, az iX3 első példányainak egyikét.
HVG
A Kodiaqnál 11,6 centiméterrel hosszabb elektromos Peaq hatótávja meghaladja a 600 kilométert.
HVG
A szerény megjelenésű brit terepjáró komoly meglepetéseket okozhat a piros lámpás gyorsulásokkor.
HVG
A Forma-1 idei harmadik versenyét is a Mercedes nyerte, de idén először nem kettősgyőzelemmel. A győztes Kimi Antonelli átvette a vezetést a világbajnokságban is.
HVG