Az Egyesült Királyságban törvénybe foglalják, hogy a gerinces állatoknak érzelmeik vannak
Az új jogszabályt II. Erzsébet királynő jelenti be kedden.
Az új jogszabályt II. Erzsébet királynő jelenti be kedden.
A KMPG tanácsadó cég szerint egy adatbázis segítségével vissza lehetne követni, melyik állat honnan származik, így az illegális kereskedők is azonnal lebuknának.
Egy hét alatt már több mint százezren töltötték ki a kormány állatvédelemről szóló online kérdőívét - jelentette be Ovádi Péter, a nemzeti állatvédelmi program megújításáért és végrehajtásáért felelős miniszteri biztos vasárnap.
Egyes állatfajok akár hetven százalékkal messzebbre is kénytelenek elvándorolni az emberi tevékenységek miatt.
Szinte mindegyik fiatal egyed volt azok közül a pelikánok közül, amelyek tömegesen pusztultak el egy afrikai világörökségi helyszínen.
Károsabb lehet a trófeavadászat meggondolatlan, teljes betiltása az állatok populációjára, mint ha szabályozott körülmények között, de engednék a vadászatot – állítják tudósok.
A kereskedők könnyedén meg tudják kerülni az online platformok különböző illegális vadállat-kereskedelemre vonatkozó szabályait.
Ovádi Péter szerint aki állatokat bánt, embereket is bánthat. A legnagyobb harcot mégis inkább a szaporítók ellen vívná meg.
A szakértők a következményektől féltik a fókapopulációt. Tavasszal delfinek tetemei álltak halomban Namíbia partjainál.
Bár a bor alapvetően szőlőből van, a különféle folyamatok során sok esetben használnak állati eredetű összetevőt az erjesztéséhez.
Most már ilyenünk is van. A munkára Ovádi Pétert választották.
A NATO idei legnagyobb európai hadgyakorlatát tartják Skóciában, ezért kiterelik a bálnákat a térségből.
Alighogy elkezdődött a szezon, civilek szerint máris mintegy 300 állattal végeztek a halászok.
Tiltakozásból lett vegán Lewis Hamilton, Rosco nevű kutyáját viszont főleg egészségi okból fogta diétára.
Több száz elpusztult elefánt tetemére bukkantak az afrikai országban: az ok ismeretlen, a kormány pedig egyelőre semmilyen vizsgálatot nem rendelt el. Így viszont azt sem zárják ki, hogy az eset nem jelent veszélyt a közelben élőkre – különösen az állatról emberre terjedő koronavírus-járvány tükrében.
Bizarr fordulatot vett a part menti találkozó.