Július végétől egy hónapig csak Újpest-központ és a Göncz Árpád városközpont között jár a 3-as metró
Folytatódik a felújítás.
Folytatódik a felújítás.
A Swietelsky nem állt le a munkával, de nem is mondott le a teljes igénye érvényesítésről, így több milliárdos per szakadhat a BKV nyakába.
A metróvonalat annak idején úgy építették, hogy ha egyszerűen lifteket építenének beléjük, az lehet, hogy lakóházak földszintjén érne a felszínre.
A múltból itt ragadt plakátra a Deák Ferenc térnél bukkantak rá.
A Kálvin térnél fúrnak, ahol a tervek szerint az új vonal végállomása lesz ötven méteres mélységben.
A volt főpolgármester arra reagált, hogy a négy koalíciós frakcióvezető feljelentést tett a 3-as metró kocsijainak az ügyében.
Elkészült a jelentés a metrókocsi-felújításról, Gy. Németh Erzsébet a feljelentéssel együtt átadta a rendőrségnek.
A lap úgy tudja, a főváros több mint 9 milliárd forintot fizet a Swietelskynek azért, hogy folytassa a vonal rekonstrukcióját.
Nem áll majd meg minden megállóban, és nem is érdemes hozzászokni a dologhoz.
Bányászmunkával készül el a liftakna a felújítás alatt álló Deák Ferenc téri metrómegállónál.
Nem kell megijedni, ha a jövő héten valaki füstöt lát a 3-as metró felújítás alatt álló állomásai körül, hatósági füstpróbát tartanak csak.
A folyamatban lévő munkálatok ugyanúgy tovább zajlanak.