Megnőtt az étvágya, már a Samsungot is maga alá gyűrné a Huawei
Igen impozáns terveket dédelget a Huawei: 2020-ra a világ legnagyobb mobilgyártójává kíván válni. Ehhez azonban nem kisebb nevet, mint a Samsungot kell maga mögé kell utasítania.
Igen impozáns terveket dédelget a Huawei: 2020-ra a világ legnagyobb mobilgyártójává kíván válni. Ehhez azonban nem kisebb nevet, mint a Samsungot kell maga mögé kell utasítania.
A korábbi híreknek megfelelően a Samsung bejelentette új lapkakészletét, az Exynos 9820-at, amely a jövő évi csúcstelefonokban mutathatja majd meg a tudását.
Hogyan nyújt hasznos segítséget a hazai közoktatásban és egy nagyvállalat digitális transzformációjában a mesterséges intelligencia? Milyen fontos lépésekre van még szükség a célok eléréséhez, és milyen akadályok nehezítik a feladatok végrehajtását? Ezekről is szó volt a Microsoft Future Decoded konferenciáján, ahol az MI hazai lehetőségeit és eredményeit mutatták be.
Nem volt túl nagy csinnadratta, a Twitteren tudatta a Samsung, hogy november 14-én új Exynos lapkakészlet érkezik.
Egy olasz tervező eljátszott a gondolattal, milyen lehetne az Apple jövő évi telefonja. Nem sajnálta belőle a technológiai csemegéket.
Egyelőre csak kevés betegen tudták kipróbálni a Kaliforniai Egyetem kutatóinak fejlesztését, de az eredmény így is több mint biztató.
A klasszikus villamos problémát helyezték új technológiai környezetbe a MIT (Massachusettsi Műszaki Egyetem) kutatói egy, az egész világra kiterjedő felmérés keretében. Megszületett a végeredmény, amelynek tanulságait a napokban publikálták.
A kamerára, a játékra és a mesterséges intelligenciára fókuszál a Qualcomm új, mobilokba szánt lapkakészlete, a Snapdragon 675.
A korábbi híreknek megfelelően csütörtökön mutatta be a Xiaomi legújabb csúcstelefonját, a Mi Mix 3-at. A világ első 5G-s telefonjaként emlegették, azonban erre a jellemzőre még egy kicsit várni kell. De a kiemelkedő specifikáció terén azért nem kell szégyenkeznie
A MediaTek bejelentette új lapkakészletét, a Helio P70-et, amelyet sokkal jobb teljesítményűnek tart a Helio P60-nál. Vannak, akik szerint csupán egyszerűbb ráncfelvarrásról van szó.
Nem tekinthető biztató jelnek, ha tömeges elbocsátásokra kerül sor egy cégnél. Lehet, hogy az Essential Products háza táján is nagy a baj?
Az Android atyjaként is emlegetett Andy Rubin cégénél egy olyan telefont készítenek, amelyet alig kell a kézbe venni, és esetenként akár a felhasználó helyébe is léphet.
Nemrégiben hamis fotók készítésére vette rá Google a mesterséges intelligenciát. A végeredmény még a kísérletben részt vevőket is meglepte.
A legilletékesebb, a gyártó posztolt ki egy képet a kínai közösségi oldalra, kiszivárogtatva, hogy mikor mutatja be a világnak legújabb telefonját, a sokat emlegetett Mi Mix 3-at.
Egy gép számára azok a feladatok a nehezek, amiket mi, emberek szinte gondolkodás nélkül oldunk meg és fordítva: a nekünk nehéz problémák sokszor a gép számára triviálisak. Hozzászólás Bojár Gábor informatikai forradalomról szóló vitaindítójához.
Nagyjából egy mobiltelefon kellett hozzá.
Egyre nagyobb gondot jelentenek a híroldalak és a közösségi médiumok számára az álhírek. A Michigani Egyetem kutatói hatékonynak tűnő segítséget fejlesztettek ki a leleplezésükre.
A Sanghajban rendezett MWC szakkiállításon figyeltek fel a Qualcomm jelenlegi csúcsprocesszorának, a Snapdragon 845-nek egyik különlegességére.
A Vivo most bejelentett 3D érzékelős technológiája állítólag tízszer olyan pontos, mint az Apple iPhone X-ben bemutatott Face ID biometrikus azonosító rendszere.
Ha már az iPhone az X utótagot kapta, miért ne jellemezné ez a betű az Oppo csúcstelefonját is. Bemutatták az Oppo Find X-et, azonban már annyi minden kiszivárgott korábban róla, hogy nem okozott túl nagy meglepetést, legfeljebb az árán csodálkoztunk el.