Anthony Fauci, a Covid-járvány amerikai arca elkapta a nyugat-nílusi lázat
A 83 éves immunológust kórházban kezelték.
A 83 éves immunológust kórházban kezelték.
Anthony Fauci egymillió dollárral járó izraeli elismerést kap a „tudomány védelméért”.
A hétfőn kiadott listán olyan nevek szerepelnek, mint Anthony Fauci, a Nemzeti Allergia- és Fertőző Betegségek Intézetének korábbi vezetője, aki közellenségnek számít az amerikai jobbszél szemében, a Trumpot fasisztának nevező Mark Milley egykori vezérkari főnök és Liz Cheney, aki a Republikánus Párton belüli anti-MAGA ellenzék egyik vezetője volt.
A 81 éves szakember „új fejezetet nyit a karrierjében”.
A koronavírus elleni harc ikonikus alakja 81 éves, de be van oltva és otthon lábadozik.
Anthony Fauci szerint azok, akik már megkapták a vakcinájukat, jelentős védelemmel rendelkeznek az omikron nevű vírusvariáns ellen. Az oltatlanok azonban továbbra is „nagyon sebezhetőek” – mondta.
Az amerikai gyógyszerfelügyelet, az FDA tanácsadó testülete azt javasolja, hogy engedélyezzék az 5 és 11 év közötti gyermekek beoltását a Pfizer-BioNTech nekik fejlesztett vakcinájával.
A 14 éves Arin Parsa által indított mozgalmat már Anthony Fauci is elismerte.
Anthony Fauci szerint jelenleg rossz irányba tart a járvány Amerikában.
A korábbi amerikai elnök a vírusszakértőt „nem jó orvosnak, de jó reklámozónak” nevezte.
Az Egyesült Államok kormányának járványügyi főtanácsadója azokat a kórlapokat kéri, melyek a megbetegedett vuhani tudósokról tartalmaznak információkat.
Amíg be nem oltanak elég embert, fenn kell tartani a védekezési intézkedéseket, különben pár hét múlva az USA-ban is olyan rossz lehet a helyzet, mint Európában.
Anthony Fauci, Joe Biden egészségügyi főtanácsadója a jól alakuló amerikai járványügyi adatokat látva kiadott egy listát, hogy milyen helyeket kerüljenek el nagy ívben az amerikaiak. A felsorolásban több olyan helyszín is szerepel, melyet Magyarországon eleve zárva tartat a kormány.
Az amerikai járványkezelés egyik legismertebb szereplője több interjú alatt is elővette a 3D-nyomtatással készült modellt.
Ez a kérdés azonban függ például az újabb variánsok elterjedésétől is.
Ebből egy adag is elég, és nem kell szuperhűtés sem.
Cáfolta két magas rangú egészségügyi illetékes, köztük Anthony Fauci, a szövetségi kormány koronavírus elleni munkacsoportjának virológusa vasárnap este Donald Trump amerikai elnök nem sokkal korábbi állítását, miszerint a járvánnyal kapcsolatos terjedési és halálozási adatok túlzóak.
Az amerikai járványügy főembere a CNN-en keresztül gyereknek válaszolt.
Amerika legfőbb járványügyi szakembere, Anthony Fauci az új elnök egészségügyi főtanácsadója lesz.
A januárban hivatalba lépő amerikai elnök a nyilvánosság előtt oltatná be magát a koronavírus elleni vakcinával, ha Fauci azt mondja neki, hogy biztonságos az oltóanyag.