Óriási a káosz: egy nap alatt harminc centi hó esett a bajoroknál
Repülőjáratokat töröltek, több településen iskolai szünetet rendeltek el.
Repülőjáratokat töröltek, több településen iskolai szünetet rendeltek el.
Horst Seehofer pénteken jelentette be, hogy január 19-ig marad a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) elnöke.
Edmund Stoiber szerint egyben kell tartani a miniszterelnöki és a pártelnöki pozíciót.
A nemzetközi művészeti életben magasan jegyzett Okwui Enwezor önként távozott, de elhatározásában a bajor kultúrpolitikában is érzékelhető irányváltás döntő szerepet játszott.
Ami rendíthetetlennek tűnt Bajorországban, az mind megrendült a hétvégi tartományi választáson. Molnár Tamás, a Külügyi és Külgazdasági Intézet kutatójának elemzése.
A bajorországi választási eredmény azt mutatja, hogy megállt, vagy legalábbis lelassult a jobboldali radikális populista párt, az Alternatíva Németországért (AfD) előretörése. A zöldek látványos megugrása pedig arra utal, hogy a baloldalon is van alternatívája a fősodorhoz tartozó pártoknak. A DW hírportál szerint pedig az is igaz, hogy ismét kiderült, a német lakosságnak már nagyon elege van a két hagyományos óriáspárt, a CDU/CSU, illetve a szociáldemokraták (SPD) országos szintű koalíciójából.
A Keresztényszociális Unió (CSU) megkapta a felhatalmazást a bajor választóktól a kormányzás folytatására - jelentette ki Horst Seehofer pártelnök vasárnap Münchenben a bajorországi tartományi törvényhozási választás után.
Bajorország meghatározó súlyú konzervatív pártja, a CSU elvesztette abszolút parlamenti többségét, így az Angela Merkel kancellár szövetségesének számító párt kénytelen lesz koalíciós partner után nézni. Íme a vasárnapi tartományi választások exit-poll-eredményei:
Elkezdődött vasárnap reggel a tartományi törvényhozási (Landtag-) választás Bajorországban.
Magyarország soha nem fog olyan javaslatot támogatni Brüsszelben, amely rontaná a német, és ezen belül a bajor autóipar helyzetét – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Münchenben.
A magyar érdek és a bajor érdek Szijjártó szerint egyébként is egybeesik.
Bajorországban is melegszik a hangulat a tartományi választások előtt.
A kék és fehér szín dominálja a köralakú emblémát, de sokan tudják, miért.
Megnyíltak az első transzferzónák az osztrák-német határ bajorországi oldalán, a bevándorlók – akik így hivatalosan nem lépnek be Németország területére – itt várhatják meg, hogy elbírálják kérelmeiket. A zónákat a német kormánykoalíción belüli alku részeként hozták létre, ám azok megnyitása a szakértők szerint törvényellenes.
Szakítanak azzal, hogy "fizetést" adnak a menedékkérőknek, így mindenhol áttérnek a természetbeni juttatásokra. Emellett többeket bevonnak a közhasznú munkába, és külön rendőrségi csoportot állítanak fel, amely a befogadó szállások és környékén rendjéért felel majd.
Az önkormányzatokra nem vonatkozik a rendelet, de a kormány javasolja, hogy vegyék át az állami hivatalok gyakorlatát. Az ellenzéknek nem tetszik az újítás.
Ugyanazzal az operával nyitottak meg újra az operaházat, mint ami 1748-as megnyitón is műsoron volt.
A Várpalotán kampányoló miniszterelnök egy állítólagos bevándorlóország fenntartásának költségeivel riogatott.
A német sajtó Orbán Viktor pénteki bajorországi látogatásával kapcsolatban foglalkozott Magyarországgal.