A nemzetközi művészeti életben magasan jegyzett Okwui Enwezor önként távozott, de elhatározásában a bajor kultúrpolitikában is érzékelhető irányváltás döntő szerepet játszott.
Ez a hajó túl nagy ahhoz, hogy elsüllyedjen – a Münchenben mostanában gyakran idézett mondatból merítenek erőt azok, akik bíznak abban, hogy a városnak a globális képzőművészeti színtéren is elismert kiállítási csarnoka, a Haus der Kunst egyszer kilábal a válságaiból. A külsejében és eredeti funkciójában is a német történelem legsötétebb fejezetét, a hitleri időket idéző épületmonstrumon mintha ma is átok ülne. Előbb hosszú időn át arról folytak elkeseredett viták, hogy az épület régóta esedékes rekonstrukciója az eredeti forma helyreállításával valósuljon-e meg, vagy az átalakítás már első ránézésre is tegye nyilvánvalóvá a szakítást a múlttal (HVG, 2017. március 16.). Az utóbbi másfél évben viszont a múzeum igazgatójának, Okwui Enwezornak a tevékenysége került viták kereszttüzébe.
A júniusban, hét év után felmondott Enwezor az összekötő kapocs a viták és botrányok között is. Hiszen ő a rekonstrukcióban sem lavírozott a különböző álláspontok között, hanem a brit sztárépítész David Chipperfield koncepciója mellé állt, azt támogatva, hogy az épület külsejét csaknem eredeti formájában állítsák helyre. Kapcsot jelent a két fejezet között a krónikus pénzhiány is, ami a rekonstrukció megvalósítását is hátráltatja – megkezdését jelenleg 2020-ra tervezik –, de ma már a kiállítási programot is veszélyezteti. Amíg a korábbi vitában főként az emlékezetpolitika különböző felfogásai csaptak össze, az Enwezor személye körüli pengeváltásokban vastagon benne van az aktuálpolitika is.
Enwezor három évvel a második mandátumának lejárta előtt távozott az intézmény éléről – hivatalosan egészségi okokból, közös megegyezéssel. A kurátorok hierarchiájának csúcsára emelkedett szakember 1963-ban Nigériában született, ahonnan szülei a polgárháború elől menekültek az USA-ba. Ő azóta is ott él – már amikor a megbízatásai nem szólítják tartósan máshová. Az egyetem után többek között műkritikusként és afrikai témájú kiállítások kurátoraként dolgozott szülőföldje művészetének népszerűsítéséért. Az áttörést harminc afrikai fotóművésznek a New York-i Guggenheim Múzeumban rendezett kiállítása hozta meg számára 1996-ban. Utána sorra jöttek a jelentős felkérések: 2002-ben ő volt a kasseli Documenta első Európán kívüli kurátora, 2015-ben pedig a velencei biennálé első afrikai származású művészeti igazgatója. Dolgozott a New York-i Whitney Múzeumban és az Art Institute of Chicagóban, mielőtt 2011-ben felkérték a Haus der Kunst vezetésére, ahol elődei ugyancsak külföldiek voltak.
A bajor kultuszminisztérium az intézmény nemzetközi presztízsének további erősítését várta tőle, s ebben nem is kellett csalatkoznia: Enwezor olyan programot hozott a falak közé, amit tudományos alaposság, a legkülönbözőbb művészeti áramlatok iránti nyitottság és az alapvető emberi és társadalmi értékek melletti kiállás jellemzett. Mérföldkő volt a tavalyelőtti A háború után – művészet a Csendes-óceán és az Atlanti-óceán között, 1945–1965 című tárlata, amely leszámolt azzal a még ma is gyakori felfogással, miszerint a második világháború utáni művészet kánonját kizárólag Európában és Észak-Amerikában alakították. Kiállításai gyakran reagálnak akut társadalmi problémákra, így a menekültválságra – utóbbira a személyes érintettség okán is.
Miközben a szakma nemzetközi szinten is igen pozitívan értékelte működését, a bajor vezetők a kortárs globális diskurzusban való részvétel helyett más szempontokat helyeztek előtérbe: a látogatottságot, az intézmény ezzel is összefüggő pénzügyi egyensúlyát, a helyi művészeknek szánt bemutatkozási lehetőségeket. E kritériumok alapján a helyzet nem volt rózsás – 2014-ben például az új, neki nem tetsző irányvonal miatt kiszállt az addigi főszponzor, a bajor fővárosban székelő Schörghuber cégcsoport alapítványa. Közben a súlyához képest hatalmas botrány kerekedett abból, hogy az egyik, vezető biztonsági pozícióban lévő, jóval Enwezor kinevezése előtt odakerült munkatársról kiderült, a Németországban nem engedélyezett szcientológia egyház aktív tagja, amit állítólagos zaklatási ügyei csak tetéztek. A főként a krónikus alulfinanszírozottságból adódó nehéz pénzügyi helyzet sem javult, és Enwezor körül fogyni kezdett a levegő. Ennek első jeleként tavaly vele azonos jogosítványokkal rendelkező gazdasági igazgatót neveztek ki mellé, az idén nyáron aztán elváltak a múzeum és az igazgató útjai.
Az indoklásból az egészségi okokra hivatkozás valós; Enwezor csak a távozása után beszélt arról, hogy három éve rákbetegséget diagnosztizáltak nála, majd az ezt követő első nyilvános megszólalásában, a Der Spiegelnek adott augusztusi interjújában elárulta: „Az orvosok már szinte mindent megpróbáltak, de ő továbbra is tele van reménnyel.” A borús hangvételű beszélgetésben Enwezor súlyos vádakkal illette a német közéletet és a bajor kultúrpolitikát. Szinte hajtóvadászat folyt ellene, állítja; igazságtalan vádakkal kellett szembenéznie, és úgy látja, az eredményei semmit sem számítanak.
Enwezor a bajor kultuszminisztérium vele szemben követett politikáját ahhoz hasonlítja, ahogy Trump jár el az elődjével, kiradírozni igyekezvén a történelemből mindazt, amit Obama elért. Úgy látja, a politikai klíma nagyot változott Németországban, és ez „sokakat arra késztet, hogy feladjanak mindent, amit elértek az utóbbi évtizedekben”. Ennek ékes példája a menekültügy kezelése; a korábbi befogadó hozzáállás helyét átvették az ellenséges érzelmek. A művészetnek az lenne a feladata, hogy segítsen megakadályozni a populisták térhódítását, ám a játéktere egyre szűkül. Bár Enwezor nem tekinti magát áldozatnak, elképzelhetőnek tartja, hogy a származása, de még a megjelenése is „bizonyos képzettársításokhoz vezet”, és hozzáteszi, pontosan látja, hogyan devalválták kulturális értékét. Nem érti továbbá, miért lett hirtelen probléma, hogy nem beszél németül, hiszen ez a kinevezésekor is ismert volt; ráadásul ezt most olyanok róják fel neki, akik még a nevét sem tudják rendesen kiejteni. A bajor kultuszminisztériumot meglepte az interjú; rövid reakciójában nem cáfolta az elhangzottakat, csak sajnálatának adott hangot amiatt, ahogyan Enwezor „a közös megegyezés ellenére beállította a dolgokat”.
A müncheni politikusok most ismét olyan vezetőt keresnek a Haus der Kunst élére – ezúttal a német nyelvtudást is feltételül szabva –, aki a nemzetközi élvonalban tartja a kiállítóhelyet.
A cikk eredetileg a HVG 2018/41 számában jelent meg.
A New York-i Közkönyvtár kiállítása bemutatja, hogyan vált egy nagyváros lapja nemzetközi tényezővé. A magazin egy évszázad alatt öt főszerkesztőt fogyasztott el, Adam Gopnik, a lap főmunkatársa néggyel is dolgozott.
Így reagáltak arra, hogy a főváros rendezi a Szivárvány Misszió Alapítvánnyal a Budapesti Büszkeség nevű rendezvényt.
Egyelőre nem tudni, mekkora a kár.
Egyes értesülések szerint az illető telefonján kiskorúakról készült fotókat is talált a rendőrség.
