Bosznia-Hercegovinában is kihirdették a veszélyhelyzetet
Karanténsátorba helyezik azokat, akik belépnek az országba.
Karanténsátorba helyezik azokat, akik belépnek az országba.
Két fertőzöttről számoltak be a boszniai hatóságok, egy apánál és a fiánál állapították meg a vírus jelenlétét.
A tábor egy korábbi aknamező és szeméttelep közelében fekszik. Mosdók és folyóvíz sincs a táborban.
Verseny után, a zágrábi utcán állították meg őket a rendőrök, és mivel a szálláson hagyták a papírjaikat, egy nappal később már egy bosnyák menekülttáborban találták magukat.
A fideszes politikus szerint a 2015-ös menekültválsághoz hasonló a helyzet a magyar határon, a hivatalos számok azonban egészen mást mutatnak.
A saját gyártású sorozat Arany Juhart nyert, de Cannes-ban is jelölték.
A lánynak eltört a csigolyája, vákuumágyban rögzítve hozták Magyarországra.
A vegyes lakosságú faluban évek óta nem volt példa hasonlóra.
A 18 férfi közül hatan súlyosan megsérültek, a határ mentén találtak rájuk.
Huszonkilenc bevándorló sérült meg szombat hajnalban egy menekülttáborban kitört tűzvészeben az északnyugat-boszniai Velika Kladusában.
A lövöldözéskor Slavisa Krunic testőre, valamint az egyik támadó is meghalt.
A háromtagú boszniai államelnökség soros, szerb elnöke pénteken azt mondta, szerinte a bosnyákok megpróbálják mitizálni a mészárlást, és olyanokat is felelősségre vontak, akik nem is tehettek a történtekről.
Tanácsadójának nevezte ki Milorad Dodik, a bosznia-hercegovinai elnökség nacionalista szerb tagja a híres filmrendezőt, Emir Kusturicát.
Újra a nagyhatalmak közötti erőpróbák színterévé válik Bosznia, ahol két évtizeddel a polgárháború vége után sem sikerült együttműködésre bírni a bosnyákokat, a horvátokat és a szerbeket.
Azzal gyanúsítják, hogy 1995 tavaszán parancsot adott Bosznia szerbek által lakott területén civilek elleni támadásra.
A robbanás után tűz ütött ki a boszniai Brodban, több munkást kórházba kellett szállítani.
Ez a nyolcadik általános választás az ország 1995-ös megalakítása óta.
Vasrudakkal kezdték ütlegelni a Klix hírportál fiatal fotóriporterét, majd az Al-Dzsazíra munkatársát is megverték, aki a segítségére sietett.
A magyar kormány a következő négy évben is részt vesz a Budapest és Szarajevó közötti repülőgépjárat társfinanszírozásában – közölte Négyesi József, Magyarország boszniai nagykövete. A járatot a Wizz Air működteti 2017 áprilisa óta.