Jön Mészárosék óriásbankja, és ennek komoly következményei lesznek
Törvényességi aggályok merülhetnek fel a kormány által kitalált szuperbank körül, emiatt azonban egyetlen hatóság sem fog szót emelni addig, amíg a hatalom hozza az üzletet.
Törvényességi aggályok merülhetnek fel a kormány által kitalált szuperbank körül, emiatt azonban egyetlen hatóság sem fog szót emelni addig, amíg a hatalom hozza az üzletet.
Elkészült a 2021-es költségvetés tervezete; az EU több száz milliárd euróval kezelné a válságot; a Budapest Bank is beszáll az alakuló szuperbankba. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.
Az ország második legnagyobb bankja jöhet létre.
Utolsó, ámde a legnehezebb fázisába lépett a kormány szívügyének tűnő nagybank létrehozásának valóra váltása, de kérdéses, vajon végig tudják-e ezt vinni a következő választásokig.
Csak szándéknyilatkozat volt arra, hogy az állam eladja a Budapest Bankban meglévő részesedését, jogilag értelmezhető kötelezettség nem – derült ki két évvel az után, hogy letelt a határidő.
Stefanovics Angéla újabban az influenszereket parodizálja. Anzselika Habpatron nevű alteregójának egyik videóját már 40 ezren látták. Köszönjük Emese.
A működési költségek szinten maradtak.
1,2 milliárd forint (plusz áfa) értékű megbízást kapott a Budapest Banktól a Mészáros Lőrinc holdudvarához tartozó 4iG informatikai vállalat.
Részvénycserével kerülhet a Takarékbank és az MKB tulajdonába a Budapest Bank.
Minden jel arra utal, hogy csúszhat az azonnali fizetési rendszer júliusi startja. Úgy néz ki, több idő kell a tesztelésre, hogy a rendszer élesedésekor ne legyenek fennakadások.
A hétvégén nem lehet az interneten keresztül bankkártya limitet módosítani, egyenleget lekérdezni.
Pedig négy éve éppen azért szállt ki több vállalkozásából, hogy sikereit még véletlenül se lehessen összefüggésbe hozni az állammal.
Erről a Takarékbankot igazgató Vida József beszélt.
Míg tegnap a K&H Bank kiemelkedő eredményeiről számoltunk be, ma az Erste Bank közleményéből derül ki, hogy tavaly minden szegmensben az átlagot meghaladó mértékben tudta bővíteni hitelkihelyezését.
Törvényességi aggályok vetődhetnek fel a Magyar Bankholding néven emlegetett, alakuló szuperbank körül, emiatt azonban egyetlen hatóság sem fog szót emelni addig, amíg a hatalom hozza az üzletet.
Több százezren jelezték a bankoknál, hogy nem élnek a törlesztési moratórium lehetőségével.
Rendszerkarbantartás lesz a Budapest Banknál.
Már 2000-nél is nagyobb babaváró darabszámnál tartanak a pénzintézetnél.
Nem teljesültek a feltételek.