Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Törvényességi aggályok vetődhetnek fel a Magyar Bankholding néven emlegetett, alakuló szuperbank körül, emiatt azonban egyetlen hatóság sem fog szót emelni addig, amíg a hatalom hozza az üzletet.
Képtelenség ezt a három, borzasztóan különböző hitelintézetet összerakni, de legalábbis öt-nyolc év kell hozzá – hitetlenkedtek a HVG által megkérdezett szakértők – de talán nem számoltak azzal, hogy a Takarék, az MKB és a Budapest Bank fúziójában alakuló megabank a jelek szerint Orbán Viktor szívügye. Igaz, azóta, hogy a három bankcsoport megalapította a fúziójukat előkészítő holdingot, visszafogott a kormány: nem született például olyan határozat, amelyik – a KESMA médiaóriáshoz hasonlóan – az összeolvadást kivonná a Gazdasági Versenyhivatal kontrollja alól.
A leendő nagybankkal kapcsolatban a jelenlegi piacvezető OTP is megfogalmazott némi aggályt. A HVG-nek azt írták: „Reméljük, a létrejövő új szereplő nem fog a versenytársaihoz képest szabályozói vagy egyéb, nem piaci jellegű előnyöket élvezni.” Az MKB 2015-ös állami szanálása, majd Mészáros Lőrinc kezébe adása, vagy a takarékszövetkezetek bedalárása után azonban számítani lehet erre. Egy külföldön dolgozó bankár szerint a megabank megpróbálja elhappolni az OTP elől a közszféra, a köztisztviselők, önkormányzatok számláit, mert ezekkel a betétekkel lehet a különféle NER-projektek forrásigényét alacsony likviditási kockázattal fedezni.
További részletek az alakuló bankfúzióról a HVG csütörtökön megjelenő számában.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A politológus szerint az sem kizárt, hogy Orbán Viktorból egy ponton köztársasági elnököt csinálnak. Kéri Lászlóval Kacskovics Mihály Béla beszélgetett a Tiszáról, lehetséges buktatókról, Fideszről, kispártokról, lejáratásról.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.