Megint sokkol a Coca-Cola – de most kicsit másképp
Már szeptemberben terítik a karácsonyi hangulatot.
Már szeptemberben terítik a karácsonyi hangulatot.
A nyelvész, költő, műfordító Orbán Viktor tusnádfürdői beszédéről, illetve arról, hogy az illiberalizmus azt jelenti, hogy keresztény szabadság, azt mondta, „ez síkhülyeség”.
A szélsőjobboldali Mi Hazánk tiltakozó akciót szervezett a Coca-Cola dunaharaszti üzeménél, több autóval állták el a cég telephelyének bejáratát. A cég értesítette a rendőrséget.
A sétára várnak mindenkit, aki kirekesztettnek érzi magát, és aki elfogadja, hogy sokfélék vagyunk.
A fideszes képviselő a plakátok lecserélése után sem érzi azt, hogy vége lenne a harcnak.
A kampány első hete volt a pároké, a második hét már a szivárványos palackoké – magyarázták a váltást.
„Számítottunk az eltérő véleményekre” – mondta a cég, de konkrét politikai felvetésekre, megnyilatkozásokra nem szeretnének reagálni.
Bocsánatkérést követelnek a cikk szerzőjétől.
Meleg párok forró csókjai egy vodka társaságában, szexuális zaklatás egy borotva reklámjában és egy HIV-fertőzött ember feneke óriásplakátokon. Nem a Coca-Cola az első vagy egyetlen cég, amely társadalmilag fontos témát karolt fel egy reklámkampányban, sőt a nagy márkáknak kifejezetten megéri, ha termékeikhez mélyebb szociális üzenetet is társítanak. Ügyes és félresikerült, bátor és botrányos, de az embereket minden esetben erősen megmozgató reklámokat gyűjtöttünk össze.
Nem is a homoszexualitással van a baj, hanem az érzékenyítéssel.
Már a nemzetközi sajtó is beszámolt arról, hogy a fideszes Boldog István a Coca-Cola-termékek bojkottjára szólított fel az üdítős cég melegbarát reklámkampánya miatt. Közben az internetes népművészet is beindult.
A CNN, a Bloomberg, de a Reuters hasábjain is ott virít: a kormánypárti képviselő nem iszik kólát, mert az ital egy reklámján férfiak csókolóznak.
Kérdéseket intéztek a melegbarát plakátokkal kampányoló vállalathoz.
A kiborulás után cselekedtek is: a plakát ellen indított petíció aláírására buzdítanak.
A szeretethez, szerelemhez való jog mindenkié, ahogy a Coca-Cola is – üzeni a cég.
Elég jók a plakátok – írta.
Nem tudtuk meg a válaszból, hogy pártszinten is bojkottálják-e a Coca-Colát, vagy sem.
Kisebb botrány lett az azonos neműek közötti szerelem elfogadását hirdető reklámból.