Elon Musk most azzal állt elő, hogy ha megvenné a Coca-Colát, újra beletennék a „kokaint”
Az erről szóló bejegyzést azon a platformon tette közzé Musk, amelyiket hamarosan megvásárolja. Tízezrével ömlenek rá a lájkok.
Az erről szóló bejegyzést azon a platformon tette közzé Musk, amelyiket hamarosan megvásárolja. Tízezrével ömlenek rá a lájkok.
Mások mellett Sean Penn is a két vállalat bojkottjára szólította fel követőit a közösségi médiában.
A magyar cég üdítőmárkájához túlságosan hasonlított egy nemzetközi rövidítés.
A legrégebbi autó 1905-ből származik, a legújabb példányok pedig a 90-es években hagyták el a gyártósort.
A témában Ungár Péter tett fel kérdést Orbán Viktornak, de őhelyette Schanda Tamás válaszolt.
A brit és az európai palackozócégnél komoly logisztikai problémák merültek fel.
A világsztár sportolóknál erősödés figyelhető meg az utóbbi időben, hiszen a közösségi médián keresztül direktebb kapcsolatot tudnak kiépíteni rajongóikkal: egyre kevésbé érvényesülnek a korábbi szűrők, már nem feltétlenül csapatuk, szövetségük vagy szponzoraik meghatározta kereteken belül tudnak megnyilvánulni.
Aligha volt volt köze hozzá a focistának. Az árfolyamcsökkenés tőle függetlenül hamar megállt, és kissé vissza is emelkedett.
A szövetség szerint mindenki szabadon eldöntheti, hogy mit iszik – mármint a kihelyezett italok közül.
A portugál a magyar meccs előtt fintorogva odébb tolta a kólásüvegeket, majd azt kérte: igyunk inkább vizet.
Az akciónak nemigen örült az foci-Eb hivatalos szponzora.
A járvány miatt alaposan megcsappant az utcai kólavásárlási kedv Japánban. A Coca-Cola egy érdekes ötlettel igyekszik felrázni a keresletet.
Növényi alapú italuk kerül az új palackba, amelynek a bélése és a kupakja újrahasznosítható műanyag.
Ezüsttálcán hozták a cukormentes kólát, ha megnyomta.
Három éve változatlan a sorrend, az azonban változott, mit is dobálnak szét az emberek.
Méghozzá Taika Waititi rendezésében!
Jelentősen felülreprezentált a technológiai szektor a Best Global Brands 2020 ranglistán, melynek készítői az egyes márkák értékét vizsgálják. Egy év alatt nagyot sokkal értékesebb lett az Apple, az Amazon és a Microsoft is. A toplistára most először került fel az Instagram, a 19. helyet csípte meg.
A legnagyobb multicégekhez köthető szén-dioxid-kibocsátás felér egy nagy ország egész iparágáéval.
Az orosz vlogger, Maxim Monakhov egy éven át készült arra, hogy megvalósítsa élete eddigi legnagyobb kísérletét, amire nem mellesleg 2,7 millió forintnyi összeget költött el.
Nyolc éve csupa jót mondott Orbán a kóláról, amikor először kötöttek stratégia megállapodást.