#DK











Elbukott Orbán terve, nem szavazta meg az ellenzék, hogy hétfőn elfogadják a felhatalmazási törvényt
 

Elbukott Orbán terve, nem szavazta meg az ellenzék, hogy hétfőn elfogadják a felhatalmazási törvényt

A felhatalmazási törvényről vitáztak a Parlamentben. Semmiben sem engedne a Fidesz, az ellenzék szerint pedig diktatúrát építene Orbán. A kormány célja az, hogy már kedden szavazhassanak a felhatalmazási törvényről, amihez négyötödös felhatalmazás kellett volna. Nem lett meg. Az ellenzék felállva tapsolta meg a védekezésben résztvevőket, de a kormányoldal ülve maradt.

Tóth Richárd Tóth Richárd


„Gyurcsány predátor üzemmódba kapcsolt, és élvezi”
 

„Gyurcsány predátor üzemmódba kapcsolt, és élvezi”

A Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció magához édesgetett két szocialista polgármestert Budapesten, de a DK nem állt le, folyamatosan környékezik meg a kiszemeltjeiket. A kérdés az, hogy tényleg érdeke-e bekebelezni Gyurcsánynak a volt pártját.

Tóth Richárd Tóth Richárd





Növelte táborát a Fidesz
 

Növelte táborát a Fidesz

A kormánypárt előnye tetemes, de a Fidesz mellett az összes párt növelni tudta szavazói számát. Kevesebb a pártnélküli, mint egy hónappal ezelőtt.

T. R. T. R.