Trump szerint szép dolog, hogy Musk megbánta, amit róla mondott
Azt nem mondta az elnök, hogy megbocsát-e.
Azt nem mondta az elnök, hogy megbocsát-e.
Több, a Los Angeles-i tüntetésen résztvevő szemtanú is arra lett figyelmes, hogy egy ismeretlen légi jármű köröz a tüntetések felett. Később kiderült, a Belbiztonsági Minisztérium küldte, hogy megfigyeljék vele a tömeget.
Az újságíró arról írt az X-en, hogy Trump világklasszis gyűlölködő.
A hírhedt támaszpontra több ezer illegális bevándorlót küldene a Washington Post szerint az amerikai kormány köztük baráti, európai országok állampolgárait is.
A techmilliárdos megbánást tanúsított, miután összeveszett Donald Trumppal, és több posztban is súlyos vádakat fogalmazott meg az elnökkel szemben.
A város polgármestere és Kalifornia kormányzója is nyugalomra szólított fel, miután Trump a Nemzeti Gárda után a tengerészgyalogságot is kivezényelte a bevándorlási hatóság akciói miatt utcára vonult tüntetők megfékezésére.
Az elnöki hatalom, az alkotmány és a törvények határait feszegeti Donald Trump azzal, hogy Los Angeles utcáira küldi a katonákat. Mit üzen ellenfeleinek az elnök, akit előző mandátuma idején még sikeresen lebeszéltek a hasonló akciókról?
Kennedy a döntését többek között azzal indokolta, hogy ha nem váltja le a tagokat, Trump csak 2028-ra tudott volna többséget szerezni a testületben.
Tovább folytatódnak a Los Angeles-i zavargások, tovább folytatódik az amerikai elnök és a kaliforniai kormányzó csatája is.
A korrupció úgy árasztja el Amerikát, mint Magyarországon történt, de Trump legnagyobb ígéreteinek valóra váltásához egyszerűen nincs elég ember. Az is kérdés, hogy mi lesz Kínával és Oroszországgal, ha Iránt sem sikerül megfékeznie? Válogatás a világlapok írásaiból.
Donald Trump egy interjúban azt is elmondta, nem áll szándékában helyrehozni a kapcsolatát korábbi szövetségesével, aki szerinte tiszteletlenül beszél az amerikai elnökkel, ami „nagyon csúnya dolog”.
Erőszakossá váltak azok a tüntetések, amelyek a városban razziázó bevándorlási hatóság elleni kezdődtek szombaton.
Több más kritikus hangvételű poszt azonban jelenleg is itt figyel az X-en.
Donald Trump amerikai elnök nem tudja teljesen átérezni és megérteni az ukránok fájdalmát – vélekedett Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az ABC amerikai hírtelevíziónak adott interjújában, amelyből az Ukrajinszka Pravda hírportál idézett részleteket szombaton.
Az USA elnöke és a világ leggazdagabb embere napok óta veszekednek, Elon Musk emelte a tétet azzal, hogy Trumpot okolta az Epstein-akták titkosítása miatt. Epstein ügyvédje reagált, Trump megosztotta.
Százmillió dolláros kártérítést követel az amerikai igazságügyi minisztériumtól egy most ismertetett bírósági beadványban öt jobboldali aktivista, akik tagjai voltak az amerikai kongresszusnak otthont adó washingtoni Capitolium elleni 2021-es támadásban részt vevő egyik csoportnak, és akiket két évvel ezelőtt elítéltek, majd Donald Trump elnök kegyelemben részesítette őket.
Környezete szerint az elnök inkább szomorú, mint dühös a szakítás miatt.
Nagyon gyorsan és nagyon drasztikusan romlott meg Elon Musk és Donald Trump kapcsolata, a tűzpiros autó eladása is ennek kapcsán merült fel.
Döbbenetes szintekig ment le az amerikai politika, amikor csütörtökön élőben figyelhettük, amint Donald Trump és Elon Musk egymásnak esik. De min vesztek össze annyira, hogy az X-en gyalázzák egymást, mit reagálnak a trumpista szavazók, és egyáltalán, mi jöhet most?
Friedrich Merz megőrizte higgadtságát, és tovább méltatta az Egyesült Államokat.