Tőzsdére megy a BTS dél-koreai K-pop-bandát menedzselő vállalat
A cég elnöke-vezérigazgatója milliárdos lesz, az együttes tagjai pedig multimilliomosok.
A cég elnöke-vezérigazgatója milliárdos lesz, az együttes tagjai pedig multimilliomosok.
A férfi hatalmas adósságot halmozott fel. Korábban többször is jelezte, hogy északra akar menni.
A dél-koreai halászati minisztérium 47 éves tisztviselője hétfőn délelőtt tűnt el egy megfigyelő hajóról. Utoljára 12 éve lőttek agyon Észak-Koreában dél-koreai civilt.
Első észak-koreai disszidensként szerzett egyéni körzetben parlamenti mandátumot Dél-Koreában Sze Jong Ho, aki londoni diplomataként megízlelte a kapitalizmust, és tetszett neki. Közben Phenjanból kígyót-békát kiabálnak rá, és védőőrizet alatt él Szöulban.
A dél-koreai gyártó középkategóriás szabadidő-autója öt év után teljesen megújult.
Japán már a soron következő, az országot esetlegesen sújtó, rekordméretű esőzésekre és hullámokra akarja felkészíteni a lakosait.
A H1N1 vírussal végzett tesztek során már jól vizsgázott egy új módszer, amellyel fejlesztői szerint gyorsan és pontosan lehet észlelni a levegőben terjedő vírusokat.
Az intézmények három hónapja nyitottak ki, de most újra bezárják őket.
Kim Dzson Un különleges élelmiszersegély szállítását rendelte el Keszongba, ahol az első gyanús esetet regisztrálták.
Letartóztatták Dél-Koreában a helyi hatóságok a Sincshondzsi vallási szekta alapítóját - jelentette szombaton az Asia Today napilap.
Észak-Korea koronavírus elleni harca bármilyen hatékonynak tűnik is a hivatalos közlések alapján, az eredményességét mégis sokan megkérdőjelezték, konkrétan hónapok óta keringenek feltételezések, hogy a járvány a kommunista államot sem kímélte, de mivel a társadalom és a sajtó is a diktatúra kontrollja alatt van, nehéz bizonyítékot szerezni erre.
Vasárnap jelentették be, hogy regisztrálták az első fertőzésgyanús esetet, hétfőre megállapították, hogy nem koronavírusos. A világjárvány hivatalosan még mindig nem érte el Észak-Koreát.
Napi negyven kilogrammnyi zöldséget termesztenek és ezer vásárlót szolgálnak ki a farm közvetlen közelében.
Összesen 18 különféle, Dél-Koreában piacra dobott LG tévét érint az a hiba, amely miatt a készülékek túlmelegedhetnek. A gyártó ingyen javítja a problémás termékeket.
A lap bizonytalannak érzi az újságírói helyzetét.
A csütörtökön meghalt szöuli polgármestert a hírek szerint feljelentette a titkárnője szexuális zaklatás miatt. Pak Von Szun, mielőtt eltűnt, búcsúlevelet hagyott a lányának.
A világ legforróbb slágereit ma már nem csak Nyugat-Európában vagy az Egyesült Államokban írják. Elmerültünk a K-Pop varázslatos, unikorniscsillámokkal meghintett világában.
A jogosítvány is bekerül a Dél-Koreában széles körben elterjedt PASS digitális pénztárcába.
Felfüggesztették a Dél-Korea elleni katonai cselekvési tervek végrehajtását.
Többek között háromezer léggömb segít célba juttatni az üzeneteket.