Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cég elnöke-vezérigazgatója milliárdos lesz, az együttes tagjai pedig multimilliomosok.
Részvénykibocsátásra készül októberben a BTS nevű dél-koreai fiúbanda mögött álló szórakoztatóipari cég, a Big Hit Entertainment.
A 2005-ben alapított dél-koreai menedzservállalat várhatóan október 15-én debütál a koreai tőzsdén, aminek nyomán a cég elnök-vezérigazgatója, Bang Szi-hjuk milliárdos, a K-pop-banda tagjai pedig multimilliomosok lesznek, mivel augusztus óta ők is részvényesek: Bang az együttes mindegyik tagjának 68 385 részvényt adott, ezek összértéke 9,3 milliárd dél-korai von (2,5 milliárd forint).
Ez lesz az elmúlt három év legnagyobb nyilvános részvénykibocsátása a kelet-ázsiai országban – írja a BBC.
A CNBC szerint a BTS legelszántabb dél-koreai rajongói abban reménykednek, hogy legalább egy részvényt sikerült megvásárolniuk, hogy támogathassák kedvenceiket. A részvény jelenlegi árfolyama 105 ezer – 135 ezer dél-koreai von (28 ezer – 36 ezer forint) között mozog.
Tavaly a BTS generálta a Big Hit eladásainak 97 százalékát, idén a 88 százalékát.
Hétéves fennállása óta az együttes sorra dönti meg a rekordokat. Dynamite című daluk lett idén augusztusban a 24 óra alatt legtöbbször megnézett YouTube-videó 101,1 milliós nézettséggel.
Erről a dalról van szó:
Ugyanennek a dalnak köszönhetően lettek ők az első koreai előadók, akik a Billboard Hot 100-as lista élére kerültek.
A héttagú formáció júniusban is elkönyvelhetett egy Guinness-rekordot, amikor világcsúcsot jelentő 756 ezren nézték élőben az interneten keresztül egy online koncertjüket.
Az együttesnek november 20-án jelenik meg a következő albuma BE címmel.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
A minisztériumnak világossá kell tennie, hogy Gustav Klimt Afrikai herceg című festményének kiviteli engedélyeztetési folyamata során becsapták őket, vagy ők hibáztak. Enélkül rajtuk marad a gyanú, hogy valami még súlyosabb dolog történt – állítja Molnos Péter művészettörténész.
A dolgozók több mint kétharmada nyilvánított véleményt.
Az okok most egyértelműek.
Nem a MÁV hónapja volt a június, és ez az internetezők ingerküszöbét is átütötte.
A BKV belső vizsgálatot indított.
Ennek töredéke az a pénz, amelyhez privatizációs bevételként jutott.
Tizenkét ügyben vizsgálja felül a Kúria a saját korábbi határozatát.