Megnyitja a pénzcsapot a járvány miatt az EKB
750 milliárd eurós értékpapír-vásárlási programot jelentett be az Európai Központi Bank (EKB).
750 milliárd eurós értékpapír-vásárlási programot jelentett be az Európai Központi Bank (EKB).
Az Egyesült Államokban a FED elképesztő összeget hajlandó a gazdaságba tolni, Európában is kész az EKB lépni.
Bár hivatalosan egy hét múlva távozik az Európai Központi Bank éléről Mario Draghi, az euróövezeti jegybank igazgatótanácsának csütörtöki kamatdöntő ülése után már leginkább egy feladata maradt: hogy összepakoljon a Frankfurtban töltött viharos nyolc év után. Mi pedig mérleget vonunk egy olyan elnöki periódusról, amely a túlélést hozta az EU monetáris uniója számára.
A negatív kamattól sem visszarettenő Európai Központi Bank tovább lazított monetáris politikáján, hogy élénkítse a gazdaságot, Donald Trump amerikai elnök ugyanezt várná az ottani jegybank szerepét betöltő Fedtől is. Közben a magyar gazdaságpolitika irányítói egymásnak estek, a forint pedig mintha mélyrepülésre rendezkedne be.
A Facebook jövőre bevezetendő furcsa új pénzét az európai pénzügyminiszterek azzal vetették el, hogy sokkal szigorúbb szabályozás kellene, mint amit Mark Zuckerberg kitalált. Most ugyanennek a nézetnek adott hangot az Európai Központi Bank (EKB) egyik igazgatósági tagja, akinek a Reuters megszerezte az előadását.
Késhet a kamatemelés is a bizonytalan helyzet miatt.
A történelem nem azt mutatja, hogy magas kamatláb mellett lehet reformálni. Épp ellenkezőleg. Addig kell megcsinálni a reformokat amíg a kamatlábak emelkedni nem kezdenek – hangsúlyozta az Európai Központi Bank főnöke.
Egyszeri akció volt a tavalyi osztalékfizetés: megint tartalékba kerül a Magyar Nemzeti Bank 2016-ban elért nyeresége – közölte a jegybank.
A lakáskiadást tiltó közgyűlési határozatok után újabb nehézséggel kell szembenézniük – legalábbis átmenetileg – a lakásukat az Airbnb-n keresztül kiadóknak, egy ideje nem érkezik ugyanis a szállásközvetítő portáltól a lakásdíj.
Ezt kérdezik kissé szorongva a londoni Cityben, ahol a nehéz helyzetbe került német óriásnak 11 200 alkalmazottja van. A Deutsche Bankot a 2008-as nagy pénzügyi válságban játszott szerepéért 14 milliárd dolláros büntetésre ítélte egy amerikai bíróság a washingtoni igazságügyi minisztérium feljelentése alapján.