#EKG







Ma már távolról is állandó kapcsolatban lehet az orvosával, és ehhez már magyar kütyük is vannak
 

Ma már távolról is állandó kapcsolatban lehet az orvosával, és ehhez már magyar kütyük is vannak

A mobil- és szenzortechnológiával kapcsolatos innovációk, így a viselhető eszközök mára az idősgondozás területét is forradalmasították. A SMART 2018 konferencián elhangzott: épp ezért vág bele a szegedi egyetem több kutatásba is, amelyek végső soron nem csupán egy eddig ismeretlen területet nyithatnak meg a társadalomtudósok előtt, de arra is fény derülhet, milyen új technológiák jelentik a jövőt.

Gécs Dániel Gécs Dániel

Ezt zsebre vághatja az orvos: a magyar kütyü, melynek minden háztartásban lenne helye
 

Ezt zsebre vághatja az orvos: a magyar kütyü, melynek minden háztartásban lenne helye

Hosszú évtizedeken át zajló filozofálgatás és az elmúlt évek több gyorsan elfelejtett prototípusa után ma már egyértelműen kijelenthetjük: több út is kikristályosodott az egészségmegőrzésben valóban használható okos készülékek terén. Egy magyar fejlesztés a két leggyakoribb halálokot jelentő megbetegedés terén segít időben, otthon diagnózist felállítani. Kipróbáltuk az Egerben összerakott, a világon bárhol hasznos Wiwe-ot.



Egy nagy építkezés tíz pillanata - Nagyítás
 

Egy nagy építkezés tíz pillanata - Nagyítás

A hat alapító tagállam, Olaszország, Németország, Franciaország, Hollandia, Belgium és Luxemburg 60 évvel ezelőtt, március 25-én írta alá a római szerződéseket, amelyekkel megalapították az Európai Unió elődszervezeteit, és ezzel utat nyitottak a jelenleg ismert EU felé. Ennek az útnak a kulcsállomásait villantja fel Nagyítás fotógalériánk.

hvg.hu hvg.hu


Így is el lehet üldözni a szívhalált
 

Így is el lehet üldözni a szívhalált

A számítógép-tudomány segít azonosítani a szívroham halálos kockázatait a paciensek állapotának sokkal alaposabb elemzésével. A megfelelő kezelés kiválasztása pedig javítja a túlélési esélyeket – a Massachusetts Institute of Technology (MIT) friss tanulmánya szerint.

hvg.hu hvg.hu

Szívroham: a teszt hátrányai
 

Szívroham: a teszt hátrányai

A koszorúerek elzáródása következtében kialakult szívroham esetén alapvető a gyors diagnózis, amelyet az erek állapotának helyreállítása kell kövessen. Az utóbbi években honosodott meg egy igen érzékeny vizsgálat, mely a károsodott szívizomsejtekből felszabaduló troponint mutatja ki. A hagyományos eljárásoknál korábban is érzékeny tesztnek hátrányai is vannak: a fehérje szintje más keringési rendszeri zavarokban (például a szívritmus rendellenességei, hirtelen vérnyomás-emelkedés, szívelégtelenség) is megemelkedhet, akár koszorúér-betegség hiányában is.

Medipress Medipress