Orbán: Hat súlyos állapotú koronavírusos van Magyarországon
Mindenből van elég – mondta a miniszterelnök pénteki rádióinterjújában.
Mindenből van elég – mondta a miniszterelnök pénteki rádióinterjújában.
A költségvetés elfogadása mellett módosította az SZMSZ-t, visszaállította a polgármesteri kabinetet és a városi hetilap kiadását is átvette a vagyonkezelőtől.
Hétpárti egyeztetést tartottak a parlamenti frakciók, mindannyian egyetértettek a kérdésben. Harangozó Tamás szocialista politikus elmondta, abban is egyetértettek, hogy az érettségit meg kell tartani a felvételik miatt. Ellenzéki politikusok szerint a zárás az óvodákra is vonatkozik majd.
Lesznek csoportos koronavírusos megbetegedések is – jelentette ki a miniszterelnök.
Láng Zsolt akkor sem vett ki szabadságot, amikor 2016-ban Lyonban nézte meg a magyar–portugál Eb-meccset.
A Fidesz-közeli vállalkozások szlovéniai és észak-macedóniai tevékenysége kerülhet az Európai Parlament elé.
Az ügyvédet egyhangúlag választották meg 2019-ben a II. Kerületi Közbiztonsági Alapítvány kuratóriumi elnökének.
A vonatkozó törvény módosítását Budai Gyula készíti elő.
Tíz éves a Nemzeti Együttműködés Rendszere, amit a CEU politológus professzorával, Bozóki Andrással beszéltünk át, aki először fogalmazta meg, hogy a rendszer nem más, mint kívülről korlátozott hibrid rezsim. Ez a Fülke, a hvg.hu közéleti podcastja.
Bízzanak bennem – kérte a miniszterelnök hallgatóságát.
Rendpártiak és hagyománytisztelők a magyarok, de a Fidesz-tábornak nincs tartaléka – derül ki a másodlagos pártpreferenciákat és az értékválasztásokat kutató adatokból. A legnépszerűbb ellenzéki politikus Karácsony Gergely, Szabó Tímea és Fekete-Győr András. A hvg.hu a Republikon Intézet kutatását ismerteti.
Minden résztvevő egyet értett abban, hogy nem szabad pánikot kelteni.
Balatonalmádi fideszes képviselőjét nemrég ittas vezetésen érték, aztán pedig még neki állt feljebb.
Rétestészta-hosszúságúra nyújtja a Fidesz a nemzeti konzultációnak mondott legújabb kormánypropaganda-akciót. A feltett kérdésekre Orbán már rég eldöntötte a választ, miközben a problémákat részben maga idézte elő.
A 90-es évek fideszes politikusa, Derdák András szerint ma a hatalom csak arra használja a képviselőit, hogy megszavazzák, amit kell.
Erősödéssel nyitotta a Fidesz a 2020-as évet. A DK továbbra is a legerősebb ellenzéki párt, a Jobbik stabilizálódott.
A felújítás után Közszolgálati Apartmanház lesz az ingatlanból.
Ugyan van erről kérdés a hamarosan induló nemzeti konzultációban is, de már most döntést hoztak róla.
Kevesen értik úgy az internetet, mint a fideszes politikusok – ezt szakszerűen bizonyítja a Duma Aktuál csapata. Németh Szilárdról külön fotóválogatást gyűjtött Ceglédi Zoltán, amiből a rezsiharcosról azt is megtudhatjuk, melyik a kedvenc betűje a keresztrejtvényben.
A Pécs Aktuál néven futó hírmagazin szerzői azt ígérik, hogy a tisztesség, a sokszínűség és az egyensúly határozza majd meg a munkájukat.