Amikor Orbán luxusrepülővel megy külföldi focimeccsre, a TEK is elkíséri
Ez ellentmond annak, amit korábban olvasni lehetett, hogy a miniszterelnök meccsnézései a „magyar adófizetőknek egyetlen forintjába sem kerültek”.
Ez ellentmond annak, amit korábban olvasni lehetett, hogy a miniszterelnök meccsnézései a „magyar adófizetőknek egyetlen forintjába sem kerültek”.
Néhány éve megvásárolta egy sertéstenyésztéssel foglalkozó társaság felét Kósa Lajos 82 éves anyja. Az nem világos, miből lett milliomos a nő, de most kiderült, három nagy értékű BMW-t is lízingelnek.
Az ügyészség szerint nem hazaárulók, amiért megszavazták a Sargentini-jelentést.
Ha valaki a populista jobboldalon összeesküvés-elméletet gyárt ma, akkor ott feltűnik Soros György, írja a brit gazdasági lap.
A Metalcom 6,5 milliárdért üzemelteti és tartja karban az intelligens jelzőrendszert a szerb–magyar határon, de már a kivitelezésben is részt vett, szintén több milliárdért.
A mai magyar politika közhelyszótárát felütve, előkelő helyen szerepel az, hogy itt folyamatosan kampány van, a Fidesz egyetlen percre sem áll le, április 9-én egyből ráfordult az EP-választást megelőző kampányra, a hőfokból egy szemernyit sem tekert le. És a héten kiderült: ez pontosan így van. Ez a hvg.hu heti politikai összefoglalója.
Az ellenzéki párt a Fidesz-székháznál tartott sajtótájékoztatót. Szerintük 2010 óta a Kádár-rendszer restaurációja zajlik.
Veterán parlamenti tudósítók sem emlékeznek olyan képviselői esküre, amely előtt egy frakció kivonult volna az ülésteremből. A Demokratikus Koalíció ezt most megtette. A DK a kormánypárti Budai Gyula esetében az Országgyűlés egyik még életben lévő szokásjogát „rúgta fel” hétfőn azzal, hogy elhagyta az üléstermet, mielőtt a Fidesz képviselője belekezdett volna az eskü szövegébe.
Még azt is vállalná, hogy a neje morog emiatt. Utána pedig a baráti köre átvenné.
A volt finn miniszterelnök azt nyilatkozta, hogy Orbán Viktornak hitet kell tennie a Néppárt által képviselt értékek mellett, vagy pedig el kell hagynia a pártot.
Féléves a negyedik Orbán-kormány, fél éve ül a patkóban az egyharmadnál is kisebb, töredezett ellenzék. Feltettük a kérdést: számukra van-e értelme a parlamenten belüli politizálásnak?
Ha így folytatjuk, az uniós választásokon ismét elvernek bennünket – jósolja Ungár Péter LMP-s képviselő, aki szerint azért kell összefogni a Jobbikkal, mert a választókat frusztrálja a sok ellenzéki párt.
Az Országgyűlés ma tárgyalja a Miniszterelnökség vezetőjének azon javaslatát, amely az uniós lakóhellyel nem rendelkező magyar állampolgároknak is aktív választójogot adna a jövő évi európai parlamenti választáson.
Száz évvel ezelőtt ezekben a napokban hullott szét a Monarchia, és bár ezzel a magyarok vágyott függetlensége megvalósult, a Trianon-trauma mindent maga alá temetett.
A képviselő szerint megtagadták az anyag publikálást a távirati irodánál.
Facebook-oldalán reagált a vele kapcsolatos hírekre a mentelmi jogától hétfőn megfosztott kormánypárti képviselő.
Sokan vagyunk, akik a falusiakat képviseljük – mondta a miniszterelnök arra, hogy mi a Fidesz faluprogramja.
Elengedte a Fidesz saját képviselője, Simonka György kezét. Már a helyi Fidesz is temeti politikai pályafutását.