Franciaország az uniós országokból érkezőknek is kötelezővé teszi a negatív PCR-tesztet
A francia járványügyi szakemberek nagy része már egy harmadik általános karantén kihirdetését szeretné.
A francia járványügyi szakemberek nagy része már egy harmadik általános karantén kihirdetését szeretné.
A francia nyelvi közösség építgetése elemzők szerint nem más, mint korszerű csomagolásba bújtatott klasszikus kolonializmus.
A Google és a francia kiadóvállalatok egyik lobbiszervezete megegyezett annak a részleteiről, miként fizet majd egy szerzői jogi megállapodás keretei között az internetes óriás az általa felhasznált online tartalomért. Ez az első ilyen egyezség Európában.
Az ONA nevű éttermet zöld csillaggal is elismerték.
Több nemzetközi civil szervezet indított kiemelkedő jelentőségű pert a francia kormány ellen, amiért nem tettek eleget a klímaváltozás ügyében.
A 15 órán át tartó operáció során egy izlandi férfinak adtak új végtagokat a francia orvosok. Soha korábban nem történt ilyen.
A francia bíróság elfogadta az érvet, amely szerint a súlyos asztmával küzdő férfi életébe kerülhetne, ha haza kellene térnie a súlyos légszennyezettségű országba.
A francia kormány az általános karantén lehetőségét sem vetette el.
A Twitter mikroblog szombaton felfüggesztette Joachim Son-Forget francia parlamenti képviselő oldalát, miután ő vagy egy hacker Donald Trump amerikai elnök nevében posztolt. Son-Forget korábban már hasonló ügybe keveredett Emanuel Macron francia elnökkel is.
A szokottnál jóval kevesebb szabály- és törvénysértés történt a járvány és a kijárási korlátozás miatt.
Több rendőr megsérült, amikor fel akarták számolni a rendezvényt.
A Liberation francia lapban megjelent elemzés szerint a britek áskálódásának elmúltával a német-francia tandem diktálhatja, mi történjen az EU-ban.
A két elnök "nagyon szoros" kapcsolatban lesz a következő hetekben.
Az országban a napi esetszám 16 ezer körül mozog, ha jelentősen romlik a helyzet, akkor a kormány teljes lezárást fog elrendelni.
Franciaországban a fertőzöttek egy százalékánál mutatható ki a brit vírusvariáns, de a tudósok szerint néhány héten belül ez az arány akár jóval magasabb is lehet.
Olyan embereknél mutatták ki a vírus új, fertőzőbb variációját, akik egyértelműen Franciaországban kapták azt el. Két járványgócát azonosítottak.
Január elsejéig mindössze 516 embert oltottak be, a kormány bejelentette, hogy felpörgetik a folyamatot.
A szombaton megölt két katonával 49-re nőtt a 2013 óta Maliban elesett francia katonák száma.
A koronavírus-járvány miatti éjszakai kijárási tilalom két órával korábban, délután hat órakor fog kezdődni szombattól Franciaország keleti részén, 15 megyében - jelentette be a kormányszóvivő.
Több száz ember bulizott együtt.