Telex: A MÁV veszi át a GYSEV pénzügyi osztályának feladatait
Az még nem tisztázott, hogy teljesen megszűnik-e a soproni részleg.
Az még nem tisztázott, hogy teljesen megszűnik-e a soproni részleg.
Az egyik szerelvény vezetője figyelmen kívül hagyta a tilos jelzést, és elindult a szemből érkező vonat irányába.
Míg zajlik a vita, hogy a kormány végre rendbe rakja vagy éppen romba dönti a közösségi közlekedést, Tiborcz István érdekeltsége az állami tulajdonból megszerzett vasúti fuvarozócég után egy olyan buszos vállalkozásba is bevásárolta magát, amelynek Lázár János reformjai nyithatnak most új piacot.
Ezzel a felkiáltással jelezte az építési és közlekedési miniszter, hogy megnyerte a GYSEV az osztrák közlekedési minisztérium elleni pert.
Az osztrák közlekedési minisztérium nem nyugodott bele, hogy a magyar fél erőből lenyomta őket a vasúti társaságban.
Első körben csak a pályák üzemeltetését veszi át a GYSEV, a személyszállítási szolgáltatás ellátását csak fokozatosan.
A szolnoki üzemét a közelmúltban bővítő svájci cég a GYSEV-vel már meg is egyezett, de ambíciói Délkelet-Ázsiáig érnek.
Mosóczi László a MÁV-csoport vasúti személyszállító cégének vezérigazgatója is volt.
Egy jelentős tőkeemelés után a Waberer’s részesedése 70 százalék lesz, a GYSEV kisebbségi tulajdonos marad.
Ausztria felé sem érdemes most elindulni.
Lázár János szerint a tranzakció lezárása után „miénk lehet a döntő szó”.
A kormány az utolsó pillanatban meghozta a szükséges döntést.
Már csak a kormány engedélye hiányzik a GYSEV motorvonat-vásárlásához, de mindjárt lekésik a határidőt.
A magyar–osztrák vasúttársaság az Európai Befektetési Bank hiteléből finanszírozná 13 új intercity motorvonat beszerzését a Stadlertől. A kormány március óta nem járul hozzá az ügylethez, a határidő szeptember vége.
Újra folytatódik a győri vasútvonal felújítása, több járat indulási ideje megváltozik, lesz, amelyeket más állomásról indítanak el, és pótlóbuszra is szükség lesz, amikor ezzel összecsúszva a GYSEV is elkezdi a saját karbantartását.
A vonatok hétvégente fognak közlekedni, egészen augusztus végéig.
Az autópálya-üzemeltetéshez hasonlóan koncessziós megoldással vonhat be tőkét a kormány a vasútfejlesztésbe. A vasút magánosítására készült ötletbörzének egy szűk kör lehet a nyertese.
Ennyit kínálnak a 24.h szerint Strabag 6 százaléknyi tulajdonrészéért, amivel kétharmad fölé nőne a magyar tulajdonrész.
Az osztrák közlekedési miniszter szerint rengeteg osztrák adófizetői pénzt fektettek a vasútba az utóbbi években, és kár lenne a sikeres együttműködést felrúgni.
Így próbálják népszerűsíteni a zöld közösségi közlekedést.