Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Első körben csak a pályák üzemeltetését veszi át a GYSEV, a személyszállítási szolgáltatás ellátását csak fokozatosan.
Az Építési és Közlekedési Minisztérium közzétette, hogy mely vasútvonalak üzemeltetését veszi át a GYSEV a MÁV-tól. Lázár János miniszter még év elején jelentette be, hogy a két vasúttársaság erőforrásait „összeadják” – erre azt követően kerülhet sor, hogy a magyar állam irányító befolyást szerzett az amúgy osztrák–magyar társaságban, illetve tőkeemelésekkel kihígította az osztrák államot.
A miniszter azt ígérte, hogy a GYSEV által átvett vonalakról vonatokat tudnak majd átcsoportosítani az ország keleti részébe. Ez nem fog azonnal megvalósulni, a GYSEV ugyanis csak a vonalak üzemeltetését veszi át, a személyszállítási szolgáltatás ellátását nem.
2025. július 1-jétől egy vonalszakaszon, Zalaegerszeg és Celldömölk között, a többi érintett szakasz esetében pedig fokozatosan, több ütemben veszi át a személyszállítási közszolgáltatási feladatokat a GYSEV Zrt.
Az alábbi szakaszok üzemeltetése kerül át a GYSEV-hez 2025. július 1-jétől:
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Túlélte önmagát és még mindig nem halt meg egészen az internet hőskorának keskenysávú, telefonfüggő, analóg kapcsolatfelépítése. Hogyan is működött a modem, és mi volt az akusztikus csatoló?
Földes András riportja Munkácsról.
A hánykolódó gép sötétbe borult fedélzetén sikoltoztak az utasok.
Kis magyar abszurd – írja Hadházy Ákos.
Egyre jobban hasonlít a valóság az 1984-re.
„Meglátom majd, hogy kinek a hibája.”