Korábbi közlekedési államtitkárt neveztek ki a GySEV igazgatósági elnökének

Mosóczi László a MÁV-csoport vasúti személyszállító cégének vezérigazgatója is volt.

  • HVG HVG
Korábbi közlekedési államtitkárt neveztek ki a GySEV igazgatósági elnökének

A magyar állam nemrég kétharmados többséget szerzett az osztrák–magyar tulajdonú GySEV vasúttársaságban, így január elsejétől átalakították a cég vezetését.

Az igazgatóság elnöke Mosóczi László, a MÁV-csoport vasúti személyszállító cégének korábbi vezérigazgatója lett. Mosóczi korábban közlekedéspolitikáért felelős államtitkár volt. Ugyancsak a GySEV igazgatósági tagjává választották Hegyi Zsoltot, a MÁV Zrt. vezérigazgatóját, a MÁV-csoport vezetőjét.

“A tény, hogy az idei esztendőtől két, a MÁV-csoporttól érkező szakember is megkezdi a munkát a GySEV igazgatóságában, hozzájárulhat a két vasúttársaság együttműködésének szorosabbá és hatékonyabbá válásához” – mondta a döntésről Hegyi a MÁV közleménye szerint.

Lázár János építési és közlekedési miniszter legutóbbi sajtótájékoztatóján azt ígérte: a GySEV Zrt. nagyobb szerepet vállal majd az Észak-Dunántúli vasúti közlekedésében, mind a pályahálózat működtetése, mind pedig a személyszállítási közszolgáltatások biztosítása terén.