Füst miatt kiürítettek egy hatvani bevásárlóközpontot
Huszonkét ember hagyta el az épületet, ahova a város hivatásos tűzoltói érkeztek ki.
Huszonkét ember hagyta el az épületet, ahova a város hivatásos tűzoltói érkeztek ki.
A város polgármestere elismerte, hogy a koncepció nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A kerékpárosoknak pedig túl extrém.
Szintet léptek a hibák kimagyarázásában, ha már a bicikliút-építésben nem sikerült.
Továbbfejleszti autóipari elektronikai alkatrészeket gyártó hatvani telephelyét a Bosch-csoport, a Robert Bosch Elektronika Kft.
Az ottani szakszervezet közlése szerint a hatvani Robert Bosch az összes főbb pontban engedett, így a fizikai dolgozóknak egységesen nyújtott, jelentős béremelés is teljesült.
A hatvani Bosch-gyár szakszervezete azzal büszkélkedik, hogy a cégvezetés szinte minden követelésüket elfogadta.
10 hónapos vágányzár kezdődött a Budapest–Hatvan-vasútvonal egy részén, olvasónk alatt lerobbant a pótlóbusz, mire megjött a mentesítő járat, és az megérkezett Pécelre, két vonat elment, egy órával később ért csak a Keletibe.
A hatvani sürgősségin reklamáltak a hosszú várakozási idő miatt, az orvos többször kiszólt - szerintük agresszíven - ezért nekimentek. A tetteseknek börtönbe kell vonulniuk.
A Közlekedő Tömeg szerint egy vágányon mehetnének a vonatok, de ha nem, kerülővel akkor is elérhetnék a fővárost Miskolcról. Petíciót indítottak.
A kormány további 699 millió forintot hagyott jóvá a hatvani sport- és rendezvénycsarnok építésére, ezzel már meghaladja a kétmilliárdot az állami támogatás.
Több nyomozás is folyik az ügyben, de még mindig nincs meg a szennyező. A hatvani polgármester közben több ezer aláírást gyűjtött a bűz elleni tiltakozásként.
Légzési nehézségre panaszkodtak.
A várost hetek óta fojtogatja a Lőrinci felől érkező szag, a hatóságok már nyomoznak, eddig eredménytelenül.
A hatóságok nyomoznak, de gyanúsított továbbra sincs.
A lakók már hetek óta szenvednek a város környékén terjengő szagtól, néhány nappal ezelőtt már büdös massza folyt a városhoz közeli hulladéklerakó telephelyéről.
A környéken élők már többször is próbálták kideríteni, honnan jön a szag: sokan a helyi hulladékkezelő cégre gyanakodnak, de eddig nem tudták bebizonyítani, hogy a Hunviron Kft. lenne a felelős a szagokért.
Hónapok óta elviselhetetlen a bűz a városban, a hatóságok vizsgálódnak.
A baleset a sztráda főváros felé vezető oldalán, Hatvan és Bag között történt.