Karanténba került 72 család Indiában, mert koronavírusos futár hozta ki a pizzájukat
Egyelőre nem bizonyított, hogy az ételszállító megfertőzött-e volna bárkit.
Egyelőre nem bizonyított, hogy az ételszállító megfertőzött-e volna bárkit.
Olyan tiszta most a levegő Indiában, hogy 160 kilométerről arrébb, szabad szemmel is látni a Himalája máskor sejtelmes ködbe burkolózó csúcsait.
Most lett valójában alkalmas a rituális fürdőre.
Az indiai rendőrség szerint legalább három civil meghalt és többen megsebesülhettek a Kupvara régióban a pakisztáni területről kilőtt és az indiai területen lévő lakóházakba csapódott lövedékektől.
Egy nappal az után, hogy Donald Trump megtorlással fenyegette Indiát a hidroxi-klorokin nevű gyógyszeralapanyag exportjának megtiltása miatt, Új-Delhiben feloldották a korlátozást. Az amerikai elnök – egyelőre tudományos bizonyítékok nélkül – olyan isteni ajándéknak nevezte a maláriaellenes hatóanyagot, amely alkalmas lehet a koronavírus okozta kór kezelésére.
A kompakt terepjáró új változatában minden korábbinál több hely lehet, de van egy komoly gond a típussal.
A száguldó cirkusz által évek óta nem használt indiai versenypálya több ezer ember ideiglenes otthonává vált.
A kínai alapanyaggyártástól az online kereskedelemig érezteti a hatását a koronavírus a ruhaiparban is. A visszaesés ráadásul több hullámban jön, és a legsérülékenyebbeket sújtja majd a leginkább: a fejlődő országokat és az egyre kisebb árréssel működő gyártókat.
Bár Indiában eddig csak alig több mint ötszáz koronavírus-fertőzést regisztráltak és tízen haltak meg a kór következtében, a kormány közel teljes, három hétig tartó kijárási tilalmat rendelt el. Az intézkedés előrelátásról és félelemről tanúskodik, s mindkettőnek van alapja: az 1,3 milliárd lakosú ország egyáltalán nincs felkészülve a járvány kezelésére.
India miniszterelnöke tévés beszédben jelentette be, hogy az ország lakóinak három hétre karanténba kell vonulniuk. A kormányfő szerint, ha nem tartják be a 21 napot, az ország és a családok 21 évet lépnek vissza.
A koronavírus-járvány kitörése óta sokat hallhattunk-olvashattunk arról, milyen korlátozásokat vezettek be világszerte; hogy sok helyen leállt a légi közlekedés, bezártak az éttermek, az iskolák, elmaradnak a turisták is. Most az AFP fotósainak lencséjén keresztül meg is mutatjuk, hogyan néptelenedtek el a világ népszerű turistacélpontjai alig pár hét leforgása alatt.
A hét éve történt a bűncselekmény országos felháborodást keltett.
Teljes, csak a sürgősségi szolgálatoknál dolgozókra nem vonatkozó kijárási tilalmat rendelt el vasárnapra Narendra Modi indiai miniszterelnök. A 14 órás tilalom közel 1,4 milliárd embert érint.
Az évtizedek óta legsúlyosabb hindu–muszlim összecsapások jelzik, hogy veszélybe került India világi demokráciája. Közben muszlimok milliói veszíthetik el állampolgárságukat.
A görög egészségügyi hatóságok csütörtökön bejelentették az új típusú koronavírus első görögországi halálos áldozatát; India gyakorlatilag országos karantént hirdetett, teljesen megtiltva a beutazást az országba; fertőzés gyanúja miatt a Fülöp-szigeteki elnökön elvégzik a koronavírustesztet.
Bár Donald Trump indiai látogatása során aláírták a védelmi együttműködésről, valamint a távközlésről és az energiaszállításókról szóló egyezményeket, az amerikai elnöknek nem sikerült megszereznie azt, amiért elsősorban Újdelhibe utazott: a kereskedelmi megállapodás tető alá hozását.
Elkészítették a világ leginkább szennyezett levegőjű városainak listáját.
De a két nagyhatalom gazdasági érdekei még mindig messze vannak egymástól.
Még a tevéket is készültségbe helyezték Ahmedabadban. Trumpot majmokkal várják, viszont összeomlott a pódiuma.