Betiltja a petárda és a tűzijáték értékesítését a kormány
Gulyás Gergely szerint egy szilveszteri buli több hetes védekezés eredményét sodorhatja veszélybe.
Gulyás Gergely szerint egy szilveszteri buli több hetes védekezés eredményét sodorhatja veszélybe.
Az idősek vásárlási idősávjával együtt erről is egyeztetnek az Idősügyi Tanáccsal, sőt az is felvetődött, hogy december 24-én zárva maradjanak a boltok.
Gulyás Gergely azt reméli, hogy a németek által készített dokumentumot egyhangúlag elfogadják majd az EU-csúcson. Gulyás elárulta azt is, hány koronavírusos beteg van intenzív osztályon.
Megismételte a miniszterelnök tegnapi nyilatkozatát Gulyás Gergely, majd elismerően nyilatkozott Szájer Józsefről a csütörtöki kormányinfón. Tavaly december 31-i szinten befagyasztják az adók mértékét, ezt az önkormányzatok sem léphetik túl.
A miniszter részéről ugyanakkor nincs akadálya annak, hogy esetleg kávézzanak.
Gulyás Gergely tájékoztatása szerint március óta több mint 5 ezer egészségügyi dolgozó lett kapta el a vírust Magyarországon.
Most nem szigorít, de jövő héten felülvizsgálja a járványügyi intézkedéseket a kormány. Több mint 12 millió vakcinát kötöttek le. Arról, hogy milyen intézkedések várhatók a karácsonyi időszakban, december 10. környékén dönthetnek.
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a második online kormányinfón számoltak be a részletekről.
Rendkívüli jogrend és kijárási korlátozás lépett életbe a héten, mostantól a Kormányinfót is online tartja Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő.
Rendkívüli jogrend és kijárási korlátozás lépett életbe a héten, mostantól a Kormányinfót is online tartja Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő.
November 12-i tájékoztatón arról lesz szó, hogy mit és miért tesz a magyar kormány.
Ez a kormányinfón derült ki, egy újságírói kérdésre adott miniszteri válaszból.
A kocsmákat nem, csak a zenés-táncos szórakozóhelyeket kell bezárni, ahol nem asztalnál szolgálják ki a vendégeket - mondta Gulyás Gergely miniszter a kormányinfón. Néhány kórházban már most elhalasztották a nem életmentő műtéteket, Gulyás szerint országosan is ez jöhet majd, a covidos beteget ellátó kórházakban idővel nem lesz másmilyen ellátás. Kiderült, a kormány elfogadta a Magyar Orvosi Kamara kifogásait, így a kivezénylésre vonatkozó szigorú szabályok veszélyhelyzet idején lesznek érvényesek, a másodállásokat is engedni fogják.
A kaszinók eddig kimaradtak a szabályozásból, ezt a héten a kormány pótolja.
Novembertől 20 százalékkal, 2022-től pedig további 30 százalékkal emeli a kormány az ápolók bérét – derült ki a csütörtöki kormányinfón.
A határzár fenntartásáról és az orvosbérek emeléséről is tárgyalt szerdai ülésén a kormány, a részletekről Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter számolt be a Kormányinfón. Az igazolt fertőzöttek száma folyamatosan emelkedik, a legfrissebb adatok szerint csütörtökre 16 ember vesztette életét és 848 fertőzöttet találtak egy nap alatt. Jelenleg 757 embert kezelnek kórházban, de emiatt nem szigorítanak.
Folyamatosan nő a koronavírusos emberek száma Magyarországon, pénteken 718 új fertőzöttet jelentettek be. Orbán Viktor miniszterelnök reggel a Kossuth Rádióban arról beszélt, az emberek azt akarják, hogy az ország működjön, vagyis általános zárás nem lesz, az iskolák esetében sem. A kormány úgy döntött, hatósági árassá teszi a teszteket. Közben a Színművészeti miatt is egyre nagyobb a tiltakozás, a problémát a kormány tolja el magától. A részletek elmagyarázását Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszterre bízta. Élőben a kormányinfóról.
Szeptember elsejétől külföldi állampolgár Magyarország területére csak indokolt kivételekkel léphet be, miközben a külföldről hazatérő magyar állampolgárok 14 napig karanténba kell, hogy vonuljanak – derült ki a Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő által levezényelt Kormányinfóról. A kivételekről és a részletszabályokról szombat reggel dönt a határvédelmi akciócsoport, de a jelenlegi tervek szerint az UEFA Szuperkupa-döntőjére 6000 külföldi szurkoló negatív teszttel eljöhetne.
A miniszter szerda óta házi karanténban volt.