Gulyás: A választási törvény módosításának nincs köze az ellenzéki pártokhoz
Rendkívüli jogrend és kijárási korlátozás lépett életbe a héten, mostantól a Kormányinfót is online tartja Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő.
Most először zajlik újságírók nélkül a Kormányinfó, melyet Gulyás Gergely miniszter a kormányülés ismertetésével kezdett, és köszönetet mondott mindenkinek, hogy betartja a kijárási korlátozásokat. Az állampolgári jogkövetés kiemelkedő, ha ez így marad, akkor 30 nap alatt meg lehet állítani a fertőzés felfutását, és az egészségügy sem terhelődik túl – mondta.
Gulyás szerint az adatok jól mutatják, hogy indokolt volt a szigorításokat meghozni. Bízhatunk benne, hogy elég idő áll rendelkezésre, hogy az intézkedések beváltsák a hozzájuk fűzött reményeket. Egyértelmű, hogy a második hullám súlyosabb, a magyar egészségügy viszont felkészültebb, mint tavasszal. Egymillió főre nekünk van a legtöbb lélegeztetőgépünk és a harmadik legtöbb intenzív ágyunk Európában – emelte ki Gulyás, azt viszont nem tette hozzá, hogy ehhez mekkora személyzet áll rendelkezésre.
A rendkívüli jogrend szabályai új rendet jelentenek, ezért természetes, hogy számtalan értelmezési kérdés merül fel, ezért azt kéri Gulyás, hogy ezeket jelezzék a kormány felé. Hozzátette:
Ha 30 napig mindenki be tudja tartani a rendelkezéseket, bízunk benne, hogy utána sokkal jobb és könnyebb időszak kezdődik.
Hétfőtől folyamatosan növekedni fog a védekezésben részt vevő katonák száma.
Gulyás ezután a kedd este benyújtott törvényjavaslatokra tért ki. Érthetetlennek és értelmezhetetlennek tartják a kérdés, hogy miért most nyújtották be a törvényeket, hiszen az a feladatuk, hogy dolgozzanak – mondta. A választási törvény változtatásával kapcsolatban Gulyás azt mondta, azt szolgálja, hogy azoknak a pártoknak legyen országos listája, akik legalább 50 helyen tudnak egyéni jelöltet állítani. Ennek az égvilágon semmi köze nincs az ellenzéki pártok indulásához – szögezte le. Régóta folyik a vita, hogy az ellenzék egy vagy két listával indul a választásokon, ez a módosítás ezt a kérdést szerint semmilyen formában nem érinti. Összesen 25 ezer aláírás teljesítéséről van szó az 50 körzetben, ezt mindenki tudja teljesíteni. A módosítás a kamupártokat érinti – mondta.
Újságírói kérdések következnek
A Magyar Nemzetnek Gulyás leszögezte, hogy minden általános iskolai dolgozót tesztelnek, nem tesznek különbséget az állami vagy egyházi fenntartású intézmények között. A vakcinákról azt mondta, az Európai Unió részeként Magyarország az AstraZeneca céggel kötött szerződést, hat és fél millió vakcinára tarthat igényt, ez 13 milliárd forintba kerül.
Ezen túl természetesen más vakcinát is megpróbálhat beszerezni, ezért tárgyalnak az izrael, orosz és kínai oltóanyagról is. A cél, hogy a lehető legtöbb vakcina álljon rendelkezésre és a lehető leggyorsabban. Minden oltás esetében vannak valós félelmek, ezért van szükség vizsgálatokra, az uniós és a magyar szabványoknak megfelelően.
Az oltás minden esetben önkéntes és ingyenes lesz.
Az ATV kérdései következnek. A 24 038 Covid-betegeknek fenntartott ágyból hány darab az intenzív? Gulyás szerint jelenleg az intenzívkapacitás 4072, ezen ma 486 lélegeztetett beteg fekszik.
A Magyar Orvosi Kamara javaslatait el tudják fogadni, a kirendelési szabályokról és a másodállásoknál is megengedőek lesznek – mondta.
Ismét a választási törvény tervezett módosításáról esik szó, Gulyás csak a korábbi kijelentéseit tudja megismételni arról, hogy semmilyen hátrány nem éri az ellenzéki pártokat. A szavazólapok fényképezéséről a miniszternek az a véleménye, hogy a választójog titkossága a választópolgárra tartozik. Az Emberi Jogok Európai Bíróságának döntése is kimondja, hogy mindenki szabadon rendelkezik arról, hogy nyilvánosságra hozza-e a szavazatát, vagy nem, Gulyás ezzel személyesen is egyetért.
Megvétózza-e Magyarország az uniós költségvetési megállapodást? Gulyás szerint erről csak múlt időben lehet beszélni. Az Országgyűlés vlágosan megszabta a feltételeket, melyek alapján hozzájárulhat az uniós költségvetéshez. Magyarország elfogadhatatlannak tartja, hogy a szerződéseket lopakodó módon próbálja meg felülírni az aktuális elnökség, ez zsarolás.
Az iparűzési adó eltörléséről szóló javaslatot megfontolják, de döntés még nem született a kérdésben – erősítette meg Gulyás.
Miért két órával a hatályba lépés előtt jelentek meg a kijárási korlátozás szabályai? – kérdezi az RTL Klub. Gulyás elismeri, hogy a kormány sem működik tökéletesen, de azzal utasítja el a vádakat, hogy hétfőn Orbán Viktor már bejelentette az intézkedéseket, így másfél nap volt a felkészülésre. Gyorsan kellett intézkedni, kedd délután érkezett meg a felhatalmazás az Országgyűléstől, ehhez képest 6-7 órával később megjelentek a részletszabályok. Akiknek ez nehézséget jelentett, attól elnézést kérünk – mondta.
Miért nem szigorítottak korábban és fokozatosan? Eddig is folyamatosan egyre szigorúbb intézkedéseket hoztak, és ma is úgy látják, hogy az egészségügy képes lesz kibírni a nyomást. Hozzátette:
Magyarországon nem fog előfordulni, hogy betegek maradnak ellátatlanul.
Gulyás több kérdésre is röviden válaszol:
- A vegyes szolgáltatású boltokat (például az olyan pékségeket, amelynek kávézórészlege is van) nem kell bezárni, csak a helyben felszolgálást kell megszüntetni.
- A hajléktalanszállókon olyan részeket kell megnyitni, ahova azok mehetnek, akiknek még nincs két negatív tesztje. Bár Gulyás szerint ez az önkormányzatok dolga.
- Egy szállodában temetésre érkező vendég nem számít üzleti vendégnek.
- Az okmányok érvényességét is további hónapokkal meg fogják hosszabbítani, már dolgoznak rajta.
- A miniszter álhírnek nevezte, hogy az állam kiegészíti a futballisták fizetését.
- A kormány hamarosan dönteni fog arról, hogy ingyenes lesz-e az internet azoknak a családoknak, ahol gondot okoz a digitális oktatáshoz való hozzáférés.
Az örökbefogadás változtatásairól is szó esik, Gulyás megerősítette, hogy egyedülállóknak valóban miniszteri engedély kell majd, de amúgy is több házaspár várakozik a rendszerben.
Sokadszorra hangzott el a Kormányinfón a kérdés, hogy mennyi közpénzt költöttek az MTV EMA díjátadóra, de Szentkirályi Alexandra azzal hárította el, hogy ez üzleti titoknak számít.
Az amerikai elnökválasztás eredményével kapcsolatban Gulyás arra figyelmeztet, hogy az még nem hivatalos. Ha ez lesz a végleges eredmény, akkor egy új demokrata adminisztráció következik, amiben Magyarországnak már van tapasztalata. Minden kormánynak meg kell adni az esélyt az együttműködésre, ez korábban az Obama-adminisztrációval nem ment túl jól, remélik, hogy a Biden-adminisztrációval könnyebb lesz.
Ha hasonló szabálytalanságok merülnének fel Magyarországon, akkor egy amerikai demokrata adminisztráció már súlyosan kritizálná a magyar kormányt – jegyezte meg Gulyás, annak ellenére is, hogy semmilyen bizonyíték nincs választási csalásra az Egyesült Államokban.
Magyarország azzal fog együttműködni, akinek az amerikai emberek bizalmat szavaztak – emelte ki.
A 444. hu kérdéseire Gulyás azt mondta, az elmúlt hetekben és hónapokban többször beszéltek már a 32 ezres (szükség esetén 40 ezerre bővíthető) ágykapacitásról, ami elegendő és megfelelő időben hozták a döntéseket. Örüljünk, hogy május után volt fél év, amikor az ország viszonylag normálisan tudott működni, és a kormány időben hozta meg a döntéseket – válaszolt a kritikákra a miniszter.
Ma 6426 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, így bőven van tartalék.
Az örökbefogadási módosításokra is rákérdeznek, Gulyás itt azt emelte ki megint, hogy általánosságban egy gyerek testi-lelki fejlődését az szolgálja, ha van édesanyja és édesapja. Kivételes esetek lehetnek, de a törvény továbbra is megengedi az egyedülállók örökbe fogadását. Úgy véli, ez egy észszerű és a gyermekek érdekeit szolgáló szabályozás, és arra is felhívta a figyelmet, hogy több házaspár vár, mint ahány örökbe fogadható gyermek van, ezért sincs probléma a törvénymódosítással. (Gulyás arra már nem tért ki, hogy az örökbe fogadható gyermekek közül sok idősebb, kihívással küzdő gyermek van, akiket nem vállalnak a házaspárok, őket szokták örökbe fogadni az egyedülállók – a szerk.)
A Telex kérdésére a miniszter megerősítette, hogy a kijárási korlátozás alatt a kaszinók sem tarthatnak nyitva. A tanárok és iskolai dolgozók tesztelésének részleteit az operatív törzs dolgozza ki.
A temetéseken az 50 fő betartása a szervezők felelőssége – mondta az Infostartnak Gulyás.
A lehetséges hosszabbításról a miniszter ne akart jóslásokba bocsátkozni, de továbbra is az a meggyőződésük, hogy ezek a szabályok elegendőek ahhoz, hogy megállítsák a vírus terjedését, persze csak ha mindenki betartja a szabályokat. Ha ez így lesz, akkor elég lesz a 30 napos korlátozás.