Megtiltják a kínai állampolgárok beutazását Oroszországba
Mindegy, hogy munkaügyben, magáncélból, tanulni vagy turistaként érkeznének, a koronavírus miatt nem léphetnek be az országba.
Mindegy, hogy munkaügyben, magáncélból, tanulni vagy turistaként érkeznének, a koronavírus miatt nem léphetnek be az országba.
A franchise-nak nagyon fontos az ország, de kénytelenek voltak így dönteni.
Kína rengeteg fontos alapanyagot szállít a világ gyógyszeriparának, ezért ha elhúzódik a koronavírus-válság, akkor hiány lehet néhány gyógyszerből.
A felvétel nem egy olyan sebtében felépített intézményben készült, amit azért húztak fel, hogy legyen hol kezelni a betegeket.
A korábbi adatokhoz képest kevesebben fertőződtek meg és a napi halálozások száma is csökkent.
Egyre nagyobb a hiány Hong Kong boltjaiban, ahogy pánikszerűen vásárolnak fel az emberek mindent a koronavírus miatt. Két embert most azért tartóztattak le, mert fegyverrel raboltak vécépapírt.
Minden, eddig karanténban tartott magyar állampolgár tünetmentes a kéthetes lappangási idő letelte után, miután hazatértek Kínából.
Megvan a vírus első tajvani áldozta, egy újabb megbetegedéssel tucatnyira emelkedett a fertőzöttek száma Franciaországban.
Négy kínai gyárából háromban újraindítja a termelést a jövő héten a japán óriáscég.
Az üzletember szerint a Huawei beengedése egyenes út a zsarolás és a szabotázs felé.
Új vírussal van dolgunk, és jelenleg semmilyen mintázat nem olvasható ki a terjedéséből. Ráadásul a halálozási arányát csak akkor tudjuk megmondani biztosan, amikor a járvány lecsengett. Az biztos, hogy a vuhani karanténnak volt szerepe abban, hogy Kínán kívül lassabban terjed a koronavírus, de a virológus szerint, kérdéses, hogy meddig tartható ez így. Egy világméretű járvány még mindig benne van a pakliban.
Állítólag duplán számolták az elhunytakat.
Az autóeladás mellett a gyártás is alaposan visszaesett Kínában.
Már 1310-en haltak meg a vírus miatt és a hatóságok 48,2 ezer fertőzöttről tudnak. A koronavírus elleni védőoltást 3-4 hónapon belül tudják elkezdeni.
A koronavírus terjedésének megállítása politikai szükségszerűség Hszi Csin-ping kínai pártfőtitkár-államfő számára, aki a hatalom összpontosításával a végső felelősséget is magára húzta. A Kínai Kommunista Pártban már meg is indult a szokásos bűnbakképzés, több magasrangú tisztviselőt is leváltottak, köztük a hupeji tartomány egészségügyi bizottságának párttitkárát.
Több száz orvost hívtak össze a világ minden tájáról, hogy keressék a megoldást a koronavírus ellen. Közben egyre ijesztőbb számok kerülnek ki arról, mennyire veszélyes lehet valójában a járvány.
A márciusi foglalásokat lemondták, de áprilisban ha javult a helyzet, már utaznának Kínába az emberek.
Többek közt a Daimler, a Tesla és a Ford is beindíthatja a vírus miatt lezárt kínai üzemeit.
Az elemzők közel öt százalékos drágulásra számítanak.
Egy nappal alatt közel százzal többen vesztették életüket