Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A márciusi foglalásokat lemondták, de áprilisban ha javult a helyzet, már utaznának Kínába az emberek.
A Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) bízik benne, hogy a koronavírusnak nem lesz hosszú távon hatása, az elkövetkezendő heteket azonban nem tudják kivédeni, így az utazásszervezők rugalmasan és kötbérmentesen kezelték a kínai utazásokat érintő lemondásokat – mondta Bakó Balázs, a szövetség szóvivője. A márciusi utakat az irodák és az utasok is törölték, a főszezonnal kapcsolatban – mely áprilistól-novemberig tart – még kivárnak, sokan megtartották a foglalásokat.
A szakember szerint nem könnyíti meg a helyzetet, hogy számos kínai turisztikai látványosságot bezártak, de önmagában a vírus ténye is visszatartja az embereket. Bakó Balázs elismerte, bevételkiesést okoz a helyzet, viszont konkrét számokról még nem tud beszélni, hiszen ez attól is függ, hogy a koronavírus okozta válsághelyzet meddig húzódik el.
A Kínán kívüli – vírusban szintén érintett – országoknál vegyes az utazni vágyók álláspontja Bakó szerint: korlátozott számban előfordultak lemondások, de nem annyira érződik a hatás, mint Kína esetében.
Ezt erősítette meg egy térségbe utaztató – neve elhallgatását kérő – iroda is, amely szerint az elmúlt két hétben inkább az izgalom érezhető, az utasok igyekeznek tájékozódni, nemcsak az irodáknál, hanem a konzulátusoknál, illetve a rokonoknál, barátoknál is. A Malajziába, Szingapúrba, Kambodzsába és Dél-Koreába utazásokat szervező cég szerint az érdeklődés nem változott, de az emberek kivárnak a foglalásokkal. Ugyanakkor az eddigi időszak konkrét bevételkiesést nem jelentett, például az elmúlt két hétben sem volt lemondásuk.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Tíz év populista önszabotálás után lépett a kormány, és mentőövet dobott a rezsicsökkentéssel elsorvasztott víziközműcégeknek. Ez még mindig nem elég ahhoz, hogy az újrainduló felújítások úgy javítsanak a hazai csőhálózaton, ahogy kéne.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.