Máris kipukkadt a villanyautó-lufi? Visszaestek az eladások
Most először fordult elő, hogy a világpiacon csökkentek a tisztán elektromos és plugin hibrid eladások.
Most először fordult elő, hogy a világpiacon csökkentek a tisztán elektromos és plugin hibrid eladások.
Az AFP tudósítása szerint a Mol egy Budapesttől nem messze lévő üzeménél valóságos konténervárost építettek fel, hogy legyen hol laknia a külföldről érkezett munkaerőnek.
Ha bizonyítást nyer, hogy az asszony természetes úton fogant, akkor az a Guinness Rekordok Könyvébe is bekerülhet.
Jövő év elején lép hatályba az az új törvény, ami megtiltja az olyan titkosítás használatát, ami "árthat a kínai államnak".
Eddig négy embert vettek őrizetbe az ügyben.
A gélszerű anyagot egy kráter belsejében fedezte fel a Yutu-2 kínai holdjáró. Ezúttal közelebbről is meg lehet nézni, mire bukkant az eszköz.
A kínai kormányzat így reagált arra, hogy Ilham Tohti ujgur kisebbségjogi aktivistának ítélte oda a gondolat és véleménynyilvánítás szabadságáért folytatott küzdelem elismerésére létrehozott Szaharov-díjat az Európai Parlament.
A Volkswagen konszern cseh márkája ezúttal egy igen dinamikus megjelenésű kompakt SUV-val rukkolt elő.
Az már biztos, hogy a tornát júniusban és júliusban rendezik majd, a lebonyolításról és a résztvevők kvalifikációjáról azonban csak későbbre ígért pontos részleteket Gianni Infantino, a FIFA döntéshozó testületének sanghaji ülését követően.
Ha ezt egy filmben látnánk, azt mondanánk, gyenge próbálkozás volt.
A valóságban még többen lehetnek.
Kína "vezető szerepet" kíván betölteni a kibertér fejlődésében - jelentette ki vasárnap a pekingi döntéshozás egyik tagja, miközben a távol-keleti országot rendszeres kritika éri az internet szigorú korlátozása miatt.
A levegőben lévő szennyezőanyagoknak való kitettség növeli a csendes vetélés kockázatát – állapították meg kínai kutatók. Ilyenkor a terhesség megszakadása olyan egyértelmű jelek nélkül történik, mint a vérzés vagy a görcsölés.
Ha Washington nem lesz engedékenyebb, tovább romolhat a helyzet.
Éppen száz éve született Csao Ce-jang, aki kínai pártfőtitkárként nem lövetett volna a Tienanmen téren, amikor pedig ez megtörtént, az ő nyakába varrták. Az ország tényleges vezetője, Teng Hsziao-ping leváltotta, és élete hátralévő részét házi őrizetben kellett töltenie.
A jelek szerint nem ijesztette meg a Blizzard videojátékcéget, hogy a játékosok fellázadtak ellene, mert újabb három játékost zártak ki a Hearthstone csapatból.
Egy norvég parlamenti képviselő szerint a demokráciáért tüntető hongkongiak megérdemelnék a Nobel-békedíjat. Bejelentése várhatóan újabb konfliktust gerjeszt Oslo és Peking között.
Nehéz megmondani, melyik az idén meghalt Ieoh Ming Pei főműve, mert sok alkotása kiérdemelné ezt a címet.
Új szabályozás lép életbe Kínában, amellyel még szigorúbbá válik az ázsiai országban kiépített digitális diktatúra.
Az üzleti kapcsolatokról is sok minden kiderült Borkai Zsolt botrányában; nincs meg Andy Vajna eredeti végrendelete; nem nagyon változhat a magyar kormány és az új Európai Bizottság viszonya. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.