A magyar kormánynak nincs véleménye arról, hogy Kínában átnevelő táborokba zárják az ujgur kisebbséget
Pedig a kérdés már az ENSZ előtt van.
Pedig a kérdés már az ENSZ előtt van.
A bizalom fontosabb, mint a biztonság – úgy tűnik, az internet még mindig így működik. Ebben egyelőre néhány feltűnő adatszivárgási ügy ellenére sem várható nagy változás.
Forgalomba helyezték Kína első saját gyártású jégtörőjét, amely már az idén csatlakozik három, sarkköri kutatást végző kínai hajóhoz – jelentette a China Daily című kínai pártlap.
A bizalom fontosabb, mint a biztonság – úgy tűnik, az internet még mindig így működik. Ebben egyelőre néhány feltűnő adatszivárgási ügy ellenére sem várható nagy változás.
Négy újabb ritka ázsiai vadló született július elején az északnyugati-kínai Hszincsiang Ujgur Autonóm területen lévő Tiensani Vadvédelmi Parkban.
"Nagy-Britannia gazdasága nyitott. A kínai befektetések jól jönnének a Brexit után" – hangsúlyozta Philip Hammond pénzügyminiszter, aki Hu Csunhua miniszterelnök-helyettes tárgyalópartnere volt Londonban.
Egy férfi háziállatként tartotta volna az Ausztráliából rendelt rovarokat, de Kínába nem lehet élő rovart bevinni.
Jelentősen megugrottak a kínai bérek, a nagyvárosokban már keresnek annyit, mint Kelet-Európában.
Azokat a gyerekeket adják nevelőszülőkhöz agy árvaházba, akiknek a szüleinek átnevelőtáborban mossák az agyát.
A 2400 év alatt megtérülő beruházás után a kínaiak további lehetőségeket látnak az együttműködésben.
Az USA és Kína a július 8-ai héten újrakezdik a kereskedelmi tárgyalásokat.
Bő egy hónappal azután, hogy tiltólistára tette a Huaweit az Egyesült Államok, jelentősen felpuhították a korábban hozott korlátozást. A Huawei-alapító Zsen Cseng-fej most válaszolt a döntésre.
Visszaesett az első fél évben a legnagyobb cseh autógyár, a Skoda Auto új kocsijainak eladása - írja a Právo című cseh napilap szombaton az autógyár közleményére hivatkozva.
A magyar külügyminiszter elárulta, mik a kormány céljai a kínai-magyar kapcsolatok területén: a Budapest-Belgrád vasútvonal hitelszerződésének mihamarabbi aláírása, új légi járatok indítása, újabb közös egyetemi program indítása, kínai akkreditálású érettségi bevezetése Magyarországon, két kínai bank Magyarországra telepítése.
Eurázsia korszakát éljük - mondta a jegybankelnök.
Kína világuralomra tör, Hszi elnök a sztálini rendszerre hajazó kommunizmust épít. A nyugati értelmiségnek komoly felelőssége van, hogy a helyzet idáig jutott, de ideje részleges karanténba zárni Pekinget.
Hszi Csin-ping kínai államfő tavaly novemberben jelentette be, hogy a New York-i Nasdaq mintájára Sanghajban új tőzsdei platformot hoznak létre a technológiai vállalatok számára.
Addig nem lehet szó kereskedelmi egyezményről Peking és Washington közt, amíg a már bevezetett amerikai vámokat nem szüntetik meg.