Leszállt a Hold távoli oldalán egy kínai űrszonda
A Hold Földről nem látható oldalán most először landolt szonda a világűr kutatásának történetében – jelentette be a kínai űrkutatási hivatal.
A Hold Földről nem látható oldalán most először landolt szonda a világűr kutatásának történetében – jelentette be a kínai űrkutatási hivatal.
Főleg hadászati célt szolgál az az új rádióantenna, amelyet valahol Kínában építettek meg, és amely ötször akkora, mint az Amerikai Egyesült Államok legnépesebb városa, New York City.
Hszi Csin-ping kínai államfő és pártfőtitkár felszólította Tajvan polgárait: fogadják el, hogy a szigetet előbb-utóbb egyesíteni fogják Kínával, s Peking kész akár katonai erőt is használni. Kína mindig is sajátjának tartotta a szigetet, amely 1949 óta létezik de facto független államként: ekkor menekültek Tajvanra a győztes kommunisták elől Csang Kaj-sek és katonái.
Jelenleg tíz kínai iskolában tesztelik azt a nyomkövető rendszert, ami a diákok minden lépésére figyel az iskolán belül. Az iskolán kívül viszont állítólag nem.
Miért szavalják Petőfit a világ legnépesebb országában? Miért szerepel a kínai tankönyvekben a Szabadság, szerelem! című vers? A Kínában a huszadik század első felében kibontakozó Petőfi-kultusznak jártunk utána a költő 196. születésnapja alkalmából.
Kína hétfőn határozottan elutasította azt a kanadai felszólítást, amelyet az Egyesült Államok is támogat, hogy engedjék szabadon az ázsiai országban korábban őrizetbe vett két kanadai állampolgárt.
A Kína Hofej nevű városában építették meg a tudósok a fúziós erőmű egy miniatűr változatát, amiben 100 millió Celsius-fok hőmérsékletet sikerült generálniuk.
Ezzel az Európai Unió is belevonódhat az ügybe, melyben a kanadai és a kínai kormány őrizetbe vette egymás több állampolgárát.
Augusztusban robbant a hír, hogy a Google visszatérne Kínába – egy cenzúrázott keresővel. A céget rengeteg kritika érte azóta, de végül úgy tűnik, a dolgozók miatt hátrálnak meg.
Új eljárást rendel el a kormány a Budapest–Belgrád-vasútvonal magyar szakaszának fejlesztésére, miután az építkezés becsült költsége mintegy 10 százalékkal megemelkedett.
Míg a lábfétis gyakori jelenség, a zoknik iránti rajongásról kevesebbet hallani.
Az űrkutatás történetében először landolt űrszonda a Hold sötét oldalán, a mémgyárosok pedig azonnal lecsaptak a kínálkozó lehetőségre.
Liége-ben építik fel a kínai cég európai bázisát, hogy aztán itt is terjeszkedjenek.
Nagyjából 40 százalékkal csökkent a levegőben lévő szálló por (PM2,5) koncentrációja a kelet-kínai városokban azóta, hogy a kínai kormány 2013-ban szigorú intézkedéseket rendelt el a légszennyezés elleni harcban. Ám a drámai mértékű csökkenés megváltoztatta a légkör összetételét és súlyos ózonszennyezést idézett elő.
Gazdasági bűncselekmények vádjával életfogytiglani börtönt kapott Ma Csien, a kínai kémelhárítás egykori főnöke. A Hszi Csin-ping kínai pártfőtitkár és és államfő által kezdett korrupcióellenes kampány során már egymillió embert nbntettek meg.
Szigorú biztonsági intézkedések mellett vette kezdetét egy jogvédő ügyvéd pere Kínában
A késsel felgyverkezett férfi a gyalogosok közé hajtott a busszal, miután eltérítette a járművet.
Bensőséges ünnepséget tartottak a Boeing-COMAC repülőgépgyárban Sanghajtól délre, Zsousanban. Mindkét cég főnöke jelen volt, és lelkesen méltatta az amerikai- kínai együttműködést.
Kína kiterjesztené a sci-fikbe illő társadalmi megfigyelőrendszerét a tudósokra, hogy visszaszorítsa a tudományos életben tapasztalható vissaélések és csalások mértékét.