Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Sajtóértesülés szerint a kínaiak új elképzeléssel állnak elő.
Bár már hosszú évek óta tervezi a kormány a Budapest–Belgrád vonal fejlesztését, vannak arra utaló jelek, hogy az eredeti elképzelésekből – vagyis a főváros és Kelebia közötti, 150-es számú korridor rekonstrukciójából – nem lesz semmi – értesült a Magyar Hang. A lap úgy tudja, ismét napirendre került a közlekedési szakemberek által korábban is preferált Budapest–Cegléd–Szeged vonal fejlesztése, majd a dél-alföldi város és a határ túloldalán lévő Szabadka közötti szakasz újjáépítése. Ráadásul mindezt egy kalap alá vehetik majd a repülőtéri vasúti hurok megvalósításával is.
Néhány nappal ezelőtt Palkovics László innovációs és technológiai minisztert nevezték ki a Budapest–Belgrád vasútvonalért felelős kormánybiztosnak. A kinevezés előzményének tekinthető, hogy a kormány tavaly év végén maga akasztotta meg a beruházást arra hivatkozva, hogy megugrottak a költségek. Eredetileg tavaly novemberben kellett volna eredményt hirdetni a kivitelezésre kiírt tenderen, ám decemberben a kormány bejelentette: új eljárást rendel el a vasútvonal magyar szakaszának fejlesztésére, miután az építkezés becsült költsége 578 milliárd forintról 693 milliárdra emelkedett.
Az újság szerint azonban valószínűleg a fejlesztésben és a finanszírozásban is érdekelt kínai fél húzta be a féket, nem pedig a kormány.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
Karácsony Gergely azt mondta, hogy az övé a politikai, illetve a jogi felelősség és szívesen bíróság elé áll, hogy ott védje meg az igazát.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Az eddigi vizsgálatok szerint mindkét hajtómű üzemanyagszabályozói ki voltak kapcsolva, ami magyarázhatja, miért zuhant le a gép.