Több aszteroida közelíti meg a Földet a következő napokban
Több olyan aszteroida is elmegy majd a Föld mellett, amit csak nemrég fedezett fel a NASA. Szerencsére egyik sem jön túl közel.
Több olyan aszteroida is elmegy majd a Föld mellett, amit csak nemrég fedezett fel a NASA. Szerencsére egyik sem jön túl közel.
A SpaceX Demo-2 küldetés hétvégi történéseinek követői egy különleges útitársat is kiszúrhattak az élő közvetítés egyik képkockáján. Az egyik űrhajós mellé egy plüss potyautas is szegődött.
Egy rakéta elstartolásának perceiben nem csak odakint van érdekes látnivaló. Beszédesek az irányítóközpont arcai is.
Szombaton, magyar idő szerint 21 óra 22 perckor elindult a SpaceX Crew Dragon űrhajó. Két utasával a Nemzetközi Űrállomásra tart.
Szerdán a rossz időjárás miatt törölték a startot, szombat este ismét megpróbálkoznak a Crew Dragon űrhajó felbocsátásával.
Igaz, már vége a bezártságnak, de azért biztosan lesznek még olyan napok, amikor például az időjárás parancsolja majd a négy fal közé a gyerekeket. Jól jöhetnek akkor a NASA űrtémájú színezői.
Az Európai Űrügynökség (ESA) az Airbust bízta meg, hogy megépítse az amerikai Orion űrkapszula harmadik kiszolgáló modulját. Az egységet arra használják majd, hogy mintegy öt évtizednyi kihagyás után, az Artemis III misszió keretében ismét űrhajósokat juttathassanak a Holdra. A megállapodás értéke mintegy 250 millió dollár.
Egy rövid halasztást követően végül sikerült felbocsátani az X-37B jelzésű kémrepülőgépet, amelynek ezúttal sem lehet túl sokat tudni a küldetéséről.
A nemzetközi partnerek bevonásával megoldódhatnak az Artemis-misszió pénzügyi gondjai. Az új partnerség neve: Artemis Megállapodás.
Robert Behnken és Douglas Hurley egy Model X-szel vágnak neki a küldetésüknek.
A felfedezésnél egy fokkal fontosabb lehet, hogy a kutatók szerint a Hold a mai napig tektonikailag aktív égitestnek számít.
Ki, ha nem Tom Cruise legyen az első színész, aki az űrben csinál filmet? Megtalálta a projekthez a megfelelő cimborát is.
Nemrég haladt el mellettünk a 2,5 kilométer átmérőjű "1998 OR2" aszteroida – szerencsére biztos távolságban.
158 ezer fényévnyire nézett el a Hubble űrtávcső, hogy lefotózzon két csillagködöt.
Amerikai geológusok a NASA-val együtt olyan térképet készítettek a Holdról, amelyen az égitest minden buckája, krátere és hasadéka látható. A projekt sok szempontból fontos.
"Mi általában űrrepülőket és nem orvosi eszközöket készítünk, de segíteni akarunk" – közölte a koronavírus-járványra reagálva az amerikai űrhivatal (NASA).
Szerdáról szombatra kellett halasztani a Crew Dragon űrhajó elindítását, miután az időjárás nem kedvezett a biztonságos felbocsátásának.
A NASA még 2001-ben juttatta fel a Nemzetközi Űrállomás fedélzetére az Express tudományos hordozóegység első darabját. Most az utolsó is megérkezett.
Az Apollo-missziók előtt tiszteleg új, az űrhajósok szkafanderét idéző karórájával a Casio.
Elhunyt James Beggs, aki az űrsiklóprogram korai éveiben vezette az amerikai űrkutatási hivatalt (NASA). Szívelégtelenség következtében 94 éves korában a múlt héten érte a halál bethesdai otthonában.