Ember a Holdon
1969. július 20-án az amerikai Apollo-program legénységének két tagja, Neil Armstrong és Edwin "Buzz" Aldrin elsőként lépett a Holdra. Fél évszázad elteltével újra kiújult a verseny a Hold meghódításáért, de ezúttal már nagyobb a tét. Cikksorozatunkban áttekintjük a Hold-kutatás 50 éves történelmét és felvázoljuk az égitest kolonizálásának lehetséges forgatókönyveit.
Megkezdődtek a következő Hold-, illetve Mars-expedíciók keretét megteremtő Artemis Megállapodás tárgyalásai – jelentette be pénteken a NASA. Az amerikai űrügynökség terveiről azt írja az Independent, a nemzetközi egyezményhez azoknak az országoknak várják a csatlakozását, melyek részt kívánnak venni az űrprogramban.
A NASA azt is egyértelművé tette, hogy egy békés űrprogramról van szó, ami nem sérti semmilyen módon az 1967-es Világűr-szerződést.
A Holdat 2024-re ismét elérni remélő Artemis-missziót a NASA vezeti. Súlyos problémát jelentenek az anyagiak, a nemzetközi partnerek bevonása ebben komoly előrelépést hozhat.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.