Elég nagy aszteroida tart a Föld felé, de a tudósok szerint nincs ok a pánikra
Az 1998 óta figyelt, 2,5 kilométer átmérőjű kisbolygó április 29-én halad el mellettünk.
Az 1998 óta figyelt, 2,5 kilométer átmérőjű kisbolygó április 29-én halad el mellettünk.
A koncepciót kidolgozó NASA-mérnök szerint a holdi teleszkóppal olyan megfigyeléseket végezhetnének, amik a Földről kivitelezhetetlenek.
A helyi katasztrófavédelem mellett a NASA is követi a csernobili tiltott övezetben elszabadult erdőtüzet. Az űrügynökség Aqua nevű műholdján keresztül tájékozódik a helyzetről.
Bár az Apollo–13 legénysége egy baleset miatt soha nem szállt le a Holdon, küldetésük így is rengeteg tapasztalattal bővítette a NASA mérnökeinek tudását. Egy most elérhetővé vált weboldalon még az űrhajó indulásának pillanata is visszanézhető.
Ötven éve, 1970. április 11-én indult útnak az amerikai Hold-program egyetlen sikertelen küldetése, az Apollo-13. A három űrhajós számára egy műszaki hiba után már nem a Holdra szállás, hanem a túlélés lett a cél, s végül sikerült épségben Földet érniük.
Az európai kutatók szerint a vizeletben lévő karbamid lágyítóként is alkalmazható abban a betonszerkezetben, amelyből a majdani holdbázis épülne fel.
A koronavírus-járvány veszélye miatt az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA ideiglenesen bezárta két űrhajófejlesztő és összeszerelő üzemét, ami miatt késedelmet szenvedhet az amerikai űrhajósok tervbe vett visszatérése a Holdra négy év múlva.
A NASA szakembereinek át kell tervezniük a Gateway nevű űrállomást, amely a tervek szerint kulcsszerepet játszhat az Artemis-misszióban.
Újabb teherszállítmányt indított el a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) az amerikai űrkutatási vállalat pénteken. Egyúttal ez volt az 50. próba, amelynek során az űrhajót felvivő rakétát úgy térítették vissza a Földre, hogy újra felhasználható legyen.
Folytatódik a NASA névadási gyakorlata, már ami a Mars-járókat illeti. Most is egy diák nevezte el a vörös bolygóra tartó eszközt.
A NASA gyakorta oszt meg érdekes felvételeket különféle bolygókról. Ezúttal a Marsra és a vörös planéta híres vulkanikus területére esett a választásuk.
Kínában drasztikusan csökkent a légszennyezettség.
A matematikus a szervezet egyik kulcsfigurája volt.
A NASA mérnökei egy olyan lélegeztetőgéppel álltak elő, amely nagy segítséget jelenthet a koronavírusos betegek kezelésében.
Harminc évvel ezelőtt bocsátotta fel a NASA a Hubble űrteleszkópot, hogy a Föld körül keringve segítsen megismernünk a bennünket körülvevő világegyetemet. Ebből az alkalomból egy különleges kereső került ki a NASA weboldalára.
A Curiosity küldetése a koronavírus-járvány miatt sem állhat le, irányítani azonban sokkal macerásabb otthonról, mint a NASA központjából. Szerencsére erre is kitaláltak valamit a tudósok.
Először észleltek egyoldalúan pulzáló csillagot a kutatók a NASA TESS nevű űrszondájának segítségével.
Az eddigi legnagyobb felbontású panorámafelvételét készítette el a marsi felszínről az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) Curiosity marsjárója.
A NASA a korabeli adatok és frissebb felvételek felhasználásával 4K-ban újraalkotta a Holdról készült mozgóképet, hogy megmutassa, mit láttak égi kísérőnkből 50 évvel ezelőtt az Apollo-13 űrhajósai.
A kutatók majdnem egy éven át vizsgálták azokat az adatokat, amelyeket a NASA InSight űrszondája rögzített a Marson. Arról akartak megbizonyosodni, hogy valóban a talajból származó rengést észleltek, nem pedig a marsi szél zavarta meg a műszereket.