Magyar NATO-katonák okoztak balesetet Vilniusban
A vétlen autóban utazott egy ötéves gyerek is.
A vétlen autóban utazott egy ötéves gyerek is.
Kis híján szakítópróba lett a NATO-tagállamok állam- és kormányfőinek soros brüsszeli találkozójából: az amerikai elnök megelégelte, hogy a 29-ből 5 ország tartja a vállalását, és költi legalább a GDP 2 százalékát katonai kiadásokra. A vihar végül elcsitult, Donald Trump elutazott, az állam- és kormányfők – köztük Orbán Viktor magyar miniszterelnök – pedig ismét megígérték, hogy az eddiginél hajlandók többet költeni védelemre. Megnéztük, hogy ez az ígéret mennyibe is kerülne Magyarországnak. Röviden: sokba.
Az Európai Bizottság elnöke alig tudott felmenni egy lépcsőn, majd többen tartották, miközben egy gálaműsort néztek meg. A lépcsőn lemenés is gondot okozott neki.
Az amerikai elnök ráhozta a frászt mindenkire, amikor hamis adatokra hivatkozva úgy kapcsolta össze a NATO jövőjét az USA és az EU között kibontakozó kereskedelmi háború ügyével, hogy sokan már azt gondolták, Washington akár ki is lépne a katonai szövetségből. Trumpnak végül sikerült kicsikarnia a többi tagállamtól a védelmi kiadások növelésének ígéretét, de hogy ez pontosan mit is jelent, azt talán senki sem tudja.
A miniszterelnök szerint a közös hadsereg irányításának problémája egy komoly szakmai feladat, de "nekünk nem újdonság, mert az Osztrák-Magyar Monarchiában mi már voltunk közös hadsereg része". Orbán úgy látja, a világban ma a legfontosabb dolog a biztonság.
Jelentősen és folyamatosan növekedik a tagállamok védelmi hozzájárulása, a hidegháború óta most a legmagasabb az európai és globális védelemre fordított kiadások összege – jelentette ki a NATO főtitkára Brüsszelben, a katonai szövetség kétnapos csúcstalálkozójának első munkaülését követően.
A közös fotózás alkalmával ismét egymás közelébe állították őket a NATO-csúcson.
Korábban két különböző, de igen fontos eseményen is abban jelent meg a kormányfő. Most azonban másikat húzott.
Az amerikai elnöknek nem tetszik, hogy Németország évente dollármilliárdokat fizet olajért és gázért Németországnak, miközben az Egyesült Államok szerinte rengeteget költ Európa védelmére.
Az Európai Tanács elnöke szeptember 11-ét és az oroszokat is felhozza.
A magyar külügy értékeléséből az derült ki a Népszava szerint, hogy Orbán a migráció ügyéről csak azután hajlandó bármilyen megállapodásra Merkelékkel, ha a németek megegyeznek az osztrákokkal, majd a magyar kormány is Ausztriával. A tervek szerint jövőre Magyarországra látogatna a német kancellár.
Mi pénzeljük a NATO-t, miközben több mint 151 milliárd dollár az Európai Unió kereskedelmi többlete az Egyesült Államokkal szemben – dühöngött Trump a Twitteren, immár Szingapúrból, ahova a csődbe vitt kanadai G7 csúcstalálkozó után érkezett meg.
Majdnem harmincnégymillió forintért lőszert vásárolt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), a szállítmány a hatóság állományába tartozó pénzügyőrökhöz és pénzügyi nyomozókhoz kerül, akik veszélyes, felfegyverzett adócsalókkal, csempészekkel kerülhetnek szembe.
Óriási szerencse, hogy a tíz kilogrammos töltettel szerelt rakéta robbanás nélkül ért földet, valahol Tartu közelében.
Vlagyimir Putyin figyelmeztette a NATO-t, hogy ne fonja szorosabbra kapcsolatait Grúziával és Ukrajnával. Az orosz elnök szerint ez a politika felelőtlen lenne, s káros következményekkel járna az észak-atlanti szövetségre nézve. Közben megvannak az első reakciók arra, hogy Trump amerikai elnök meghívta Washingtonba Putyint.
Donald Trump szerint a NATO-hoz tavaly csatlakozott Montenegróban olyan agresszív emberek élnek, akik miatt könnyen kirobbanhat a harmadik világháború. Az amerikai elnök Montenegróval kapcsolatos egyéni gondolatmenetével – nem először – kétségbe vonta a NATO legfontosabb alapelvének érvényességét, amely szerint az egy tagállam elleni támadás a szervezet egésze elleni agressziót jelent.
Már Amerikai kilépése a NATO-ból is felmerült. A csúcs válságtanácskozásba fordult. Az amerikai elnök éles bírálata nyomán a tagállamok úgy tűnik, készek védelmi kiadásokra költeni GDP-jük több mint 2 százalékát.
Ismét összekapcsolta Donald Trump az amerikai NATO-kötelezettségek teljesítését és az USA-EU kereskedelmi háború ügyét. Legalábbis erről írt legutóbbi Twitter-üzenetében, amelyet a brüsszeli NATO-csúcs szünetében írt.
Azzal vágott vissza, hogy a német katonák is az Egyesült Államok érdekeit védik a NATO-ban.
Az ellenállás karneváljával készülnek Londonban Donald Trump látogatására: a szervezők történelmet akarnak írni, s tiltakozók százezreit szeretnék az utcára vinni. Az amerikai elnök csütörtökön érkezik Nagy-Britanniába, ekkora valószínűleg már túl lesz azon, hogy védelmi pénzt kérjen az európai NATO-szövetségesektől, viszont még nem borult Vlagyimir Putyin orosz államfő nyakába. Az amerikai-orosz csúcs hétfőn, Helsinkiben lesz. Ennyi rendőr nem volt még London utcáin, mint amennyi csütörtökön lesz. És készülnek a mémek is.