6 új ötlet a hosszú és egészséges élethez
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
Kósa Lajos szerint a képviselő átlépte a „vörös vonalat”, amikor Orbán Flóra repüléséről beszélt.
Határozati javaslatban kéri Kövér László házelnöktől az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottsága, hogy hívja vissza Demeter Mártát, a bizottság LMP-s alelnökét a NATO parlamenti közgyűléséből. A javaslatot 4 kormányképviselő igen, és Demeter nem szavazatával fogadta el a testület.
Kósa Lajos, a bizottság fideszes elnöke az ülés szünetében azt hangsúlyozta: azzal, hogy Demeter nem nyilvános katonai adatokat hozott nyilvánosságra, átlépett egy határt, amit nem szabad következmények nélkül hagyni.
Magyarország a NATO parlamenti közgyűlésébe 7 képviselőt delegál, négy kormánypártit és három ellenzékit. Ezt az arányt tartani szeretnék, és Kósa szerint ha az ellenzék megállapodik, akár az LMP is delegálhat egy másik képviselőt a testületbe.
Demeter Márta ellen az ügyészség is nyomozást indított hivatali visszaélés miatt, miután egy kérdésben azt sugallta, Orbán Viktor lánya utazott haza honvédségi géppel Ciprusról. A kormányzat szerint a képviselő érzékeny katonai adatokat hozott nyilvánosságra, amikor publikált néhány adatot azok közül, amelyeket egy iratbetekintés során a kecskeméti repülőbázison ismert meg. Demeter az iratbetekintés után kérdezte meg Pintér Sándor belügyminisztertől és Benkő Tibor honvédelmi minisztertől, hogyan fordulhatott elő, hogy a Magyar Honvédség egyik repülőjével utazott Orbán Viktor miniszterelnök egyik lánya, Flóra.
Kiderült azonban, Orbán Flóra nem Orbán Viktornak, hanem egy, a szigeten ENSZ-misszióban szolgálatot teljesítő magyar katonának, Orbán L. századosnak a kétéves lánya, aki édesanyjával parancsnoki engedéllyel repült haza a misszióval.
Demeter visszahívását a NATO parlamenti közgyűléséből a fideszes Németh Zsolt javasolta még október végén, a parlament egyik ülésén, miután felszólalásában lehülyézte a képviselőt.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
Sokszor kipróbált eszközökkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
Magyar Péter felemelkedése önmagában csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt szemlátomást inog a szék.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A tervet Magyarországra szabták.
A hőmérő higanyszála 30 fok fölé kúszik.
A fiú fiatalabb testvéreivel játszott, akik magára hagyták, ekkor történt a baj.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.