75 évvel ezelőtt, 1949. október 7-én alakult meg az a négy évtizedig létezett ország, amelyet Német Demokratikus Köztársaság néven ismertünk. Kis híján annyi idő telt el a megszűnése óta, mint amennyi ideig fennállt, de a demokratikus értékrend pusztításában elért eredményei mindmáig hatnak, miként azt az egykori területén most lezajlott választások, a demokratikus Németország ellen szavazók hatalmas tömegei igazolják.
Hogyan fonódott össze a német nagyipar és a hatalom felé igyekvő, majd a hatalmat birtokló német nemzetiszocialista párt? Hogyan talált egymásra a náci vezérkar és a nagytőke? Miként segítette az üzleti elit kényszerből vagy meggyőződésből Hitler terjeszkedését és hatalmi politikáját? És mi történt a második világháború után a kollaboráns gazdasági szereplőkkel? Erről szól a HVG Könyvek Kiadónál megjelent Náci milliárdosok című kötet (szerzője David De Jong holland történész, oknyomozó újságíró), melynek több részletét is bemutattuk ezekben a hetekben.
Ez derül ki azokból a dokumentumokból, amelyeket most tett közzé a külügy Berlinben. Helmut Kohl célja a német egyesítés volt, és emiatt sok engedményt tett Moszkvának.
Ilyen négykarikás sportos luxusautó garantáltan ritkán jön szembe velünk az utakon, és most akár le is csaphatunk erre a példányra.
Mi berni döntőnek, Németországban berni csodának hívják az 1954-es világbajnoki döntőt, ahol azóta is érthetetlen körülmények közt kaptak ki Puskásék az NSZK-tól.
Ilyen az, amikor egy spórolási céllal megalkotott közlekedési eszköz kicsit autó, kicsit motor és kicsit repülő, miközben elképesztően bájos megjelenésű.
A német újraegyesítés "hősét", Helmut Kohl kancellárt alig egy évvel később tojással dobálták meg Halléban. És az azóta eltelt három évtized sem volt elég, hogy a németek határtalanul lelkesedjenek az egység ünnepén.
A Német Szövetségi Köztársaság, az akkori Nyugat-Németország egészét rettegésben tartotta a szélsőbalos terrorszervezet, a Vörös Hadsereg Frakció, amelynek tagjai 34 embert öltek meg. Fő célpontjaik azok voltak, akiket a tőkés rend képviselőinek gondoltak.
Magyarországon kellett keresni keletnémet márkát, hogy aztán kereshessenek ezen sok-sok nyugatnémetet. Az alábbiakban felidézzük a trükköket.
Igen kedvezően cserélhették alumíniumzsetonjaikat kemény márkára a keletnémetek harminc évvel ezelőtt, de az elkerülhetetlen politikai ajándéknak elkerülhetetlen gazdasági kára lett.
A pártállam lebontásában még fontos szerepet játszott, aztán az első parlamenti választással háttérbe szorult az NDK-beli demokratikus ellenzék. A keletnémetek inkább a Helmut Kohl kancellár vezette Nyugat-Németországra voksoltak, abban a reményben, hogy az hozza el számukra a jólétet.
1989. november 9-e után keletnémetek milliói számára vált tapinthatóvá a falon túli világ. Döntő többségük visszatért otthonába, de nem lehet tudni, milyen társadalmat akar ott ezek után „építeni”. S az európai status quót létrehozó nagyhatalmak is elbizonytalanodtak: ugyan mit kezdjenek az egyre életidegenebbé váló jaltai alkuval s a rá épülő német gubanccal. Alább a HVG akkori cikkét olvashatják a sorsdöntő eseményről és a német újraegyesítés esélyeiről.
Maradék valójában üzlet és múzeum, de egykori léte tovább kísért, nézhetünk bármilyen statisztikát, szinte mindegyiken éles határ húzódik a volt NDK és NSZK között.
Az emlékezés a társadalom önvizsgálatára is okot ad Németországban.
A keletnémet menekültek sorsáról, a magyar reformok folytatásáról és nyugatnémet gazdasági támogatásról volt szó Németh Miklós miniszterelnök és Horn Gyula külügyminiszter először eltitkolni akart bonni látogatásán — írta a HVG 30 évvel ezelőtt, amikor már a levegőben lógott, hogy a magyar kormány megnyitja a határt az NDK-sok előtt.
Németország kettészakadása óta kisebb-nagyobb hullámokban, de állandóan tömegek települtek át az NDK-ból az NSZK-ba. A berlini fal 1961-es felépítése óta az egyik legnagyobb áttelepülési hullám volt az 1989-es. A korabeli HVG-ben Bernát György Bonnból és Bedő Iván Berlinből ismertette az NDK-ból való ki-, és az NSZK-ba való betelepülés körülményeit. A cikk 30 éve, 1989 szeptember elején jelent meg, egy héttel azelőtt, hogy a magyar kormány végleg megnyitotta a magyar-osztrák határt a keletnémet menekültek előtt.
