hvg.hu Itthon

Pálffy Ilona a választás óta a lemondásán gondolkozik

A Nemzeti Választási Iroda elnöke azt mondta, csalás helyett szerinte inkább tudatlanságról volt szó sok helyen, de az számára is érthetetlen, hogy miért adtak több helyen a nemzetiségi listás szavazólapok mellé pártlistásat is.

Gergely Zsófia Itthon

1 milliós bónuszt kap az NVI elnöke: nem mond le a pénzről a sorban állás miatt

Kerek egymillió forintos tiszteletdíjat kap fizetésén felül a Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda elnöke a vasárnapi országgyűlési választások lebonyolításáért – így jutalmazták már előre egy rendelet mellékletében, elég nehezen kiszúrható módon. Csakhogy a kilométeres sorban állások miatt órákat csúszó voksolást sokan kritizálták, felvetve az elnök felelősségét is. A hvg.hu ezért feltette neki a kérdést: ezek után is jogosnak érzi-e a bónuszt vagy lemond róla. Pálffy még nem döntött, de kitart amellett, hogy nem felelős a hibákért.

hvg.hu Itthon

Akadozva indult a választási rendszer elérése

Az egész ország területéről jeleztek problémákat az országgyűlési választásokhoz szükséges informatikai rendszer múlt csütörtöki tesztelésén a próbán részt vevő önkormányzati dolgozók.

1 2 3
Hol marad a mesterséges intelligencia forradalma? Az LG ezzel nyitja a 2019-es CES-t

Hol marad a mesterséges intelligencia forradalma? Az LG ezzel nyitja a 2019-es CES-t

Embertelen húzás: már az asztalon feküdt az elbocsátott szívsebész betege, mikor lefújták a műtétjét

Embertelen húzás: már az asztalon feküdt az elbocsátott szívsebész betege, mikor lefújták a műtétjét

Nem segít, de megaláz: hárman fagytak meg az utcán a hajléktalanüldőzés kezdete óta

Nem segít, de megaláz: hárman fagytak meg az utcán a hajléktalanüldőzés kezdete óta

Ez csak az lehet, rendszerellenes provokáció

Ez csak az lehet, rendszerellenes provokáció

Ezt az új Chrome-funkciót sokan használni fogják

Ezt az új Chrome-funkciót sokan használni fogják

Kerítést húznának és biztonsági őröket állítanának a Hős utcai gettóba

Kerítést húznának és biztonsági őröket állítanának a Hős utcai gettóba

Meghalt a férfi, aki szabotálta Hitler atomterveit

Meghalt a férfi, aki szabotálta Hitler atomterveit

Gyakran félek megszólalni, mert kínos lenne, ha épp akkor akadna be a lemez

Gyakran félek megszólalni, mert kínos lenne, ha épp akkor akadna be a lemez

Hadházy nem akarja, hogy az LMP-ből Vágó Gábor szólaljon fel az október 23-i tüntetésen

Hadházy nem akarja, hogy az LMP-ből Vágó Gábor szólaljon fel az október 23-i tüntetésen

300 forintért is van hasonló, 11 ezerért adhatja az Apple az átlátszó iPhone-tokot

300 forintért is van hasonló, 11 ezerért adhatja az Apple az átlátszó iPhone-tokot

30 éve volt az utolsó október 23-a, amikor a pártállam még ki tudta mutatni a foga fehérjét

30 éve volt az utolsó október 23-a, amikor a pártállam még ki tudta mutatni a foga fehérjét

A címlapról ajánljuk