Vitézy szerint csapda készül Rákosrendező ügyében
A politikus elképzelhetőnek tartja, hogy a kormány akadályozni fogja azoknak a beruházásoknak a megvalósítását, amelyeket a főváros a Mini-Dubajhoz kinézett területre tervez.
A politikus elképzelhetőnek tartja, hogy a kormány akadályozni fogja azoknak a beruházásoknak a megvalósítását, amelyeket a főváros a Mini-Dubajhoz kinézett területre tervez.
A főpolgármester továbbra is küzd a Mini-Dubaj megépítése ellen, bár több kihívással is szembe kell néznie.
Térfigyelő kamerákat is telepítenek, ha a miniszter megteremti hozzá a feltételeket.
A Rákosrendezőre tervezett Mini-Dubaj beruházás apropóján olyan barnamezős beruházásokat gyűjtöttünk össze, amelyek megmutatták, hogyan lehet jól hasznosítani az elhagyott iparterületeket.
Magyar Péter azt ígéri, hogy felelősségre fogja vonni a Tisza Párt az érintetteket, ha kormányra kerül.
A kivásárlás után még évekig folytatta függönybizniszét a cég, majd tavaly decemberben nyomtalanul eltűnt – épp azelőtt, hogy a telket felvásárló vállalkozás Habony Árpádhoz került volna.
Elvitelre – a podcast, amelyben a hét legjobb HVG hetilapos és hvg360-as anyagaiból válogatunk. Csak indítsa el a háttérben és hallgassa meg szerzőink legjobb írásait! A héten: vadászik a magyar kormányelit, a Rákos pedig Dubaj.
Rózsa András szerint a közlekedési miniszter nyíltan hazudik a Rákosdubajjal kapcsolatban.
Megváltozott a polgári eljárásoknál az illetékek összege, eltörölték a másfél milliós plafont. Ez akár a lehetséges Mini-Dubaj-pereknél is változást hozhat.
Lázár János Rákosrendezőt akarja kitakaríttatni a fővárossal, Karácsony Gergely szerint ez állami feladat.
A volt miniszterelnök nevét a Metropol dobta be néhány nappal korábban, mint aki az egykori cége révén Karácsony Gergellyel közösen próbálta megszerezni a Rákosrendezőt.
Az Orbán-kormány mára tökélyre fejlesztette a kiemelt beruházás kategóriáját, amikor azt csinál, amit akar.
Az új amerikai elnökkel teljes harmóniában Magyarországon is kiteljesedhet az oligarchák uralma: ezt reprezentálja Rákosrendező 85 hektáros területének átengedése arab befektetőknek, kormányközeli ingatlanfejlesztőknek. Az ellenzők a maradék jogba kapaszkodva az öklüket rázhatják.
Sikertelenül próbálta a Fidesz-KDNP megakadályozni a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén, hogy Karácsony Gergely keresztülhúzza az arab befektetők és a kormány ingatlanbizniszét arra a területre, ahová a Mini-Dubajt tervezik. A közgyűlés minden más frakciója a főpolgármester mellé állt, így a főváros élhet az elővásárlási jogával.
A külügyminiszer azelőtt sietett ezt közzétenni, hogy a miniszterelnökkel együtt az Egyesült Arab Emírségekbe érkezett.
Rózsa András zuglói polgármester kedden megpróbálta megnézni, mennyi szemét halmozódott fel a helyszínen, de a MÁV megtagadta a belépést.
„Nem fogjuk hagyni, hogy (…) a Nemzeti Együttbűnözés Rendszere egy arab enklávét hozzon létre letelepedési kötvényekkel és aranyvízumokkal” – fogalmazott a Tisza Párt elnöke, aki azt is belengette, hogy az utcára viszi a magyarokat, ha a kormány nem mond le rákosrendezői beruházásról.
A kör ezzel bezárul, ráadásul ez még csak nem is rendkívüli, hanem bevett jogi megoldás.