Hamarosan itt a hatalmas Audi Q8-as – videó
A jelentőségteljes megjelenésű jármű bevezetése elkezdődött, itt az első olyan filmes ajánló, amely a típus karakterét hivatott felépíteni.
A jelentőségteljes megjelenésű jármű bevezetése elkezdődött, itt az első olyan filmes ajánló, amely a típus karakterét hivatott felépíteni.
A néhány napja debütált Cullinan ezeken a fotókon nagyon más arcát mutatja, mint azt a Rolls-Royce eredetileg szerette volna.
Túl gyorsan hajtott a sofőr a vizes aszfalton, és amikor a kocsi megcsúszott, már nem tudott korrigálni.
Van az a tempó, ami még tükörsima aszfalton is félelmetes tud lenni, nemhogy öklömnyi kövekkel, méretes kátyúkkal és korrekt kis ugratókkal teletűzdelt úttalan utakon. Már-már földöntúli élményben volt részünk egy elképesztő versenyautóban.
A Rolls-Royce is megérkezett a luxusterepjárók piacára, így bizonyos körökben mostantól már egy Bentayga is ciki kategóriás lehet.
Friss információk érkeztek a hamarosan hivatalosan is bemutatkozó gigantikus új SUV-val kapcsolatban.
Egyértelműen érződik, hogy ezt a kocsit a kütyürajongó vásárlók igényeit szem előtt tartva tervezték.
A Porsche az elkövetkezendő években néhány igen izgalmas új modellel fog előrukkolni.
A tervek szerint 2019-ben mutathatják be a Tiguan Coupét, ami körül még sok a kérdőjel.
Ezzel a sportos divatterepjáróval akár teljes csendben és lokálisan zéró károsanyag-kibocsátás mellett is közlekedhetünk.
Egyre magasabban szárnyal a Skoda – de ha túl sok a barátod, nem marad időd az ellenségeidre. Egyelőre úgy tűnik, a csehek nem tudnak hibázni, ügyesen lavíroznak a német anyakonszern útvesztőjében úgy, hogy mindig jól jönnek ki belőle. Ha minden (a)Karoq szóvicc mellé egy autóeladás strigulát is behúzhat majd a Skoda, akkor nem lesz itt gondjuk.
Van amikor a kevesebb a gyakorlatban bizony több, és most már tudjuk, hogy ez a mondás alapvetően a Porschékra is igaz.
A Willys Jeep egy amerikai hős, a II. világháború egyik szimbóluma. Pedig nem csak egyedül ez tejesített szolgálatot az amerikai csapatoknál.
A Volvó XC40-nel szoros rokonságot ápoló ígéretes kínai járgány és társai már az öreg kontinensen (is) fognak készülni.
Mutatjuk, hogy hogyan néz ki az unatkozó milliárdosok számára készített legújabb luxus Range Rover. Kerekekben abszolút nem szenved hiányt.
Veszélyben a VW Passat és az Opel Insignia fő riválisa, ami néhány éven belül teljesen eltűnhet a piacról. Egy ráncfelvarrás még biztos, de az ezt követő jövő még nagyon homályos.
Az ingolstadti gyártó új modellje minden korábbi Q5-ösnél nagyobb lábtérrel kecsegtet.
Az aktuális X3-asra épülő új divatterepjáró 100 százalékban elektromos meghajtással rendelkezik.
Az már biztos, crossoverként folytatja a japán gyártó egyik legismertebb modellje, a ralis vonal vélhetően teljesen eltűnik.
Megannyi pletykát és kiszivárogtatást követően most végre fellebbentették a fátylat a cseh márka új SUV modelljéről.