Serdült Viktória Világ

Fukuyama: A járványhelyzet végül még erősítheti is a demokráciát

A koronavírus okozta globális világválság megerősítette az antidemokratikus folyamatokat, hosszú távon azonban erősebb demokráciához és jogállamisághoz is vezethet – mondta az Egyensúly Intézet online konferenciáján Francis Fukuyama amerikai filozófus. Stumpf István volt alkotmánybíró szerint pedig a politikusoknak akár néhány éven belül eddig nem tapasztalt társadalmi konfliktusokkal kell majd szembenézniük.

Babus Endre hvg360

Rendszerváltók30 – Orbán Viktor: A Fidesz semmiképp sem lesz párt

"Világnézetünk alapját az emberi jogok filozófiája képezi", állította a pártállam végóráiban Orbán Viktor, aki azóta illiberalizmusról, keresztény szabadságról beszél, az emberi jogokról pedig sajátos nézeteket vall. A HVG-nek 1989 augusztusában adott interjúja legendás történelmi forrássá vált, a Fidesz megalakulásának 32. évfordulója és a felhatalmazási törvény elfogadása alkalmából jelentetjük meg ismét.

Pálmai Erika Itthon

Alkotmánybíró lehet Handó Tündéből - csak ő nem akarja

Az Országos Bírósági Hivatal igencsak megtépázott tekintélyű elnöke válthatja a heteken belül távozó Stumpf István alkotmánybírót a kormányzati tervek szerint - értesült a hvg.hu több forrásból is. A terv elvben még a parlamenti nyári szünet előtt megvalósul, feltéve, hogy sikerül letörni Handó Tünde ellenállását.

Domány András Itthon

Két "szarkupac" nem ugyanaz

Puzsér Róbertet egyszer elítélték a Hajdu Péter elleni durva kiszólások miatt, másodszor nem. Hajdu ezen akart változtatni, de az Alkotmánybíróság elutasította a hároméves panaszát.

Murányi Gábor Itthon

És akkor Orbán azt mondta: Stumpf István reformkommunista

Korántsem először feszülnek egymásnak a mindenkori „századvégesek”. Az 1985 tavaszán időszaki „szakkollégiumi kiadványként” indított folyóiratnak Stumpf István (jelenlegi alkotmánybíró) volt a felelős kiadója. Az első két felelős szerkesztő: Gyurgyák János (az Osiris Kiadó vezetője), valamint Varga Tamás (a Fidesz egykori gazdasági tanácsadója). Az impresszumban szerkesztőként Orbán Viktor és Kövér László neve is szerepelt. Az egykor friss szemléletű, a kádári tabutémákkal visszatérően foglalkozó folyóirat hőskora még a rendszerváltás előtt zárult le: az utak elágaztak, az alapítók a tudomány, a nagypolitika, illetve a nagy biznisz felé fordultak. Az első szakítás és osztozkodás azonban ugyanúgy nem volt látványos, ahogy a fél évtizeddel későbbi újabb szétválás is csak kisebb hullámokat vert – legalábbis a nyilvánosságban. Ennek a „végleges” – ám a nyilvánosság előtt palástolni szándékozott – „csendes” szétszéledésnek tényét konstatálta 1994 szeptemberében a HVG, amikor felidézte a Századvég históriáját.

Gergely Zsófia Itthon

Spéder behúzott egyet a Habony-médiának

Spéder pert nyert elsőfokon a Ripost ellen, amiért lesifotókat közöltek róla és Stumpf István alkotmánybíróról. Ómolnár Miklós lapja arra hivatkozott, hogy „kötelességük” feltárni a közügyeket, a bíróság viszont nem találta fontos közszereplésnek, hogy Spéder és Stumpf beszélget egy vásárcsarnoknál. Nem jött be, a nem jogerős ítélet szerint leszedhetik a természetesen „olvasói” fotókat.

MTI Itthon

Stumpf és a jószándékú konzervatívok felelőssége

"Az ország polgárainak többsége egyáltalán nincs euforikus hangulatban. Sok jól képzett szakember és fiatal hagyja el az országot, és keres külföldön munkát. A polgári erények (szorgalom, tehetség és tudás megbecsülése, mértéktartás, tisztesség) helyét egyre inkább a féktelen karriervágy és gazdagodás hajszolása veszi át. Az értékalapú elkötelezettség helyébe mindinkább a feltétlen lojalitás lép, a racionális érvelést pedig háttérbe szorítja az olykor demagógiába hajló populizmus" - idézte az MSZP Országos Központ közleménye Stumpf István alkotmánybíró nemrég írt esszéjét.

hvg.hu Itthon

A nap, amikor az alkotmánybírák megvédték Orbán Viktor portáját

Egy nap, öt hír - amiről ma este beszélnek: Tarsoly Csaba már a Quaestor-per első napján kiakadt; az alkotmánybírák hoztak egy érthetetlen döntést; elkezdtünk készülni Rióra és félni tőle; a Városligetben rombolnak és védenek; megtudtuk, a magyarok annyira már nem szeretik a focistákat, hogy vásároljanak is csak azért, mert ők javasolják.

Windisch Judit Itthon

Orbánnak joga van a tüntetőmentes élethez?

Félő, hogy a rendőrség ezentúl bármilyen indokkal betilthat egy demonstrációt, miután az Alkotmánybíróság az Orbán háza előtti tüntetés tiltását jóváhagyva azt javasolta, hogy a törvényhozás hangolja össze a magánszférához és a gyülekezéshez való jogot. Az Ab-döntésnek a kormány örül, Orbán Viktor egykori kancelláriaminisztere viszont markáns különvéleményt írt.

MTI Itthon

Visszaadna néhány jogkört az Alkotmánybíróságnak a fideszes Gulyás

Gulyás Gergely, az Országgyűlés alelnöke szerint már nincs szükség rohanó jogalkotásra, személyes véleménye szerint pedig vissza kellene adni az Alkotmánybíróságnak néhány elvett jogkört. Stumpf István alkotmánybíró a kétharmados parlamenti többség gyakorlatára utalva azt mondta: szeretné megóvni az országot és az alkotmányozó hatalmat attól, hogy a visszaélésszerű, úgynevezett felülalkotmányozás tankönyvi példájává váljon.

Máriás Leonárd Gazdaság

Baráti áron vett céget Stumpf István az FHB elnökétől

A nyilvánosan elérhető iratok alapján Stumpf István közvetlenül alkotmánybíróvá választása előtt kitűnő üzletet kötött Spéder Zoltánnal, az FHB elnökével és volt apósával. Egy cégügylettel 4 millió forintért legalább 100 millió forintos értéket kapott. Többszörös áttéten keresztül Stumpfhoz és egyik cégéhez került egy rózsadombi luxusvilla, valamint egy baráti kölcsön. Stumpf István viszont állítja, a vállalkozást a megfelelő ellenértékben szerezte meg, és az ügylet jóval alkotmánybíróvá választása előtt történt meg.

1 2 3
Kórházi ágyáról jelentkezett a horrorbalesetet túlélt F1-es pilóta

Kórházi ágyáról jelentkezett a horrorbalesetet túlélt F1-es pilóta

Keresik a rendőrök a trolin gyereket megütő és rángató férfit

Keresik a rendőrök a trolin gyereket megütő és rángató férfit

Meddig fújják az ismeretlen elektromos autógyártók tőzsdei lufiját?

Meddig fújják az ismeretlen elektromos autógyártók tőzsdei lufiját?

Brit tanácsok karácsonyra járvány idején: Ne legyen se társasjáték, se közös éneklés

Brit tanácsok karácsonyra járvány idején: Ne legyen se társasjáték, se közös éneklés

Meghalt a klasszikus Star Wars Darth Vadere, Dave Prowse

Meghalt a klasszikus Star Wars Darth Vadere, Dave Prowse

Titkos üzenetet rejtett el weboldalán Joe Biden: aki észrevette, jó úton indult el egy állás felé

Titkos üzenetet rejtett el weboldalán Joe Biden: aki észrevette, jó úton indult el egy állás felé

A tiltakozások ellenére leáll az autógyártás az egyik Renault-üzemben

A tiltakozások ellenére leáll az autógyártás az egyik Renault-üzemben

Hatalmasat nőtt a gyógyszertárak forgalma november elején

Hatalmasat nőtt a gyógyszertárak forgalma november elején

A címlapról ajánljuk
Még több hír a METRO támogatásával