Öt éve halt meg Térey János
2019. június 3-án szívrohamban hunyt el a több rangos irodalmi díjjal kitüntetett író, költő, drámaíró.
2019. június 3-án szívrohamban hunyt el a több rangos irodalmi díjjal kitüntetett író, költő, drámaíró.
Az akkor pályakezdő, későbbi Babérkoszorús költő nem volt elragadtatva a Depeche Mode 1993-as, az MTK-stadionban tartott koncertjétől.
Az író-költőt még 2018-ban díszpolgárrá avatták a városban.
A Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) által 2020-ban alapított Térey János irodalmi alkotói ösztöndíjban nyolc új alkotó részesül.
Az író hagyatéka kimeríthetetlennek tűnik, a szegedi Tiszatáj márciusi száma is szinte emlékszám.
Idén a tizenötödik évét ünnepli az Aegon Irodalmi Díj, amelynek a shortlistje évről évre az egyik leginkább várt könyves lista. Ha a járványhelyzetből adódó kényszerű bezártságot a korábbi díjazottak műveivel szeretné tartalmasabbá tenni, itt az ajánlatunk.
A magyar irodalom könyve olyan könyv, amelyet régiek és maiak együtt írnak – mondja Lackfi János költő, aki a HVG-nek adott interjújában beszél a belső emigrációjáról, a kultúrharcról, a kollaboránsokról, Demeter Szilárdról és a Térey-ösztöndíjáról is.
A Válasznak adott interjúban elmagyarázta a fideszes kampányvideót, és elmondta a véleményét a Térey-ösztöndíjról is.
Zoltán Gábor, Keresztesi József és Szőcs Petra is úgy döntött, nem fogad el pénzt a Petőfi Irodalmi Múzeumtól.
Enyhén szólva aggályosnak találom a díj létrejöttének körülményeit – írta korábban Bartók. A Jerikó épül íróját másnap kivették az Irodalom Éjszakája című programból.
Az ösztöndíjat összesen negyvenöt alkotónak ítélték oda, de van, aki nem kér belőle.
A jelenleg zajló kultúrharc nem az ideológiáról, hanem az egyéni hatalomvágyról szól, és Magyarországon még mindig a feudális tekintélyelvűség irányítja a rendszert Kovalik Balázs szerint. A Operaházból tíz éve politikai okokból eltávolított rendező ezért nem tervezi, hogy hazaköltözik Németországból, most is csak a közelmúltban elhunyt régi barátja, Térey János darabjának megrendezését vállalta az Örkény Színházban.
Legendás tévés, költő és olimpiai bajnok is meghalt ebben az évben. Velük lett kevesebb a világ 2019-ben.
Halála után szimbolikusan átértelmezhető Térey János posztumusz könyvének címe, már csak azért is, mert a kötet kompozícióját még a szerző állította össze
Hogy majd elmondhassa a gyerekeinek: „ezekkel nem érintkeztem, nem szívtam egy levegőt”. A Népszavának adott interjúban korszakhatárnak nevezte Térey János halálát.
Családja, barátai, költők, írók kísérték utolsó útjára kedden délután a Farkasréti temetőben a 48 éves korában elhunyt Térey Jánost.
A gyászoló család azt kéri, hogy a búcsúzók egy szál virággal róják le kegyeletüket a sírnál, és mindazt, amit koszorúra költenének, ajánlják fel az özvegynek és két kisfiának.
2019. június 3-án szívrohamban elhunyt a több rangos irodalmi díjjal kitüntetett író, költő, drámaíró.
Társszerzője volt egy kötetnek, amely a könyvhétre jelent meg, és önéletrajza következő része is olvasható hamarosan.