2019

Takács Zsuzsa: A Vak Remény

„Mindnyájan sajátos történetek keretei között élünk, életünknek nemcsak szerzői, fő- és mellékszereplői vagyunk, elbeszélői, hanem önkényes vagy vétlen meghamisítói. Verstörténeteimben szereplőim sorsát pedig saját sorsomként élem újra, csapásként, engesztelésként, elvesztett lehetőségként.” Így beszélt Takács Zsuzsa A Vak Remény című kötetről, amellyel 2019 elnyerte az Aegon díját.

A több mint hatszáz oldalas kötet a teljes költői életmű, egy szenvedéllyel, sokszor kíméletlenséggel megrajzolt hullámvasút, amelyre legalább egyszer mindenképpen fel kell szállni. Felismerte ezt az internet közönsége is 2017-ben: Takács Zsuzsa Ha van lelkünk ugyan című műve – miután a Jelenkor folyóirat kiposztolta – virális lett, több mint hetvenezren látták, ami elég egyértelmű bizonyítéka annak, hogy a költő komplex, feszült soraihoz rengetegen tudnak kapcsolódni.

2018

Nádas Péter: Világló részletek

A kétkötetes, monumentális memoár egyszerre korrajz és én- és családtörténet, de izgalmas lenyomata a diktatúrákkal és forradalmakkal átszőtt gyermekkor emlékképeinek is. A Világló részletek nem az a könyv, amelyet felcsapunk pár megálló erejéig – 1200 oldal az egész történet – , de cserébe brutálisan gyönyörű, olyan élmény, amely csak ritkán adatik meg.

Radnóti Sándor laudációjában Nádas emberábrázolását méltatja: „Emberábrázolást mondok és nem jellemábrázolást, mert úgy látszik, az egyik legfontosabb következtetésünk az lesz, hogy Nádas az embert nem megismételhetetlen egyediségében, egyéniségében, karakterében akarja megragadni, hanem azokban a mintákban, amelyeket nyelve, teste, tudata nagyrészt öntudatlanul követ. A megdöbbentő az, hogy ezzel az éntelenítő eljárással Nádas páratlanul emlékezetes figurákat teremt.”

2017

Krasznahorkai László: Báró Wenckheim hazatér

Krasznahorkai lassan csordogáló történetének főszereplője egy mai Magyarország vidéki helyszínére Buenos Airesből visszatérő jómódú báró. A reményvesztett lakók azt hiszik, Wenckheim aranybőröndökkel érkezik, majd ő, a „felsőbb erő” végre elhozza azt, amelyre oly régóta várnak: hogy történjen már végre valami.

Az író szerint az, hogy ennek a regénynek az alapja egy hazatérés, az igen ősi forma az irodalomban, rengeteg a nagy előd. „Nagyon tisztelem a nemes klisét, a világirodalom csúcsain csupán néhány nagy klisé van, és ezektől nem is kell, nem is érdemes megszabadulni. A kérdés mindig csak az, mit tudunk kezdeni ezzel a magasrendű klisével. Az én történetem szerény: valaki egész életében egyetlen szerelem igája alatt él. És meghalni visszatér oda, ahonnan ez a szerelem származik. S hogy közben az emberi világ működik, hogy megmutatja magát? S hogy ugyanolyannak mutatja, mint volt száz és ezer évvel ezelőtt? És hogy mindez épp a mai kor Magyarországán esik meg? Ezt a véletlen számlájára írom. Mert mindent a véletlen számlájára írok. A rohadt véletlenére.”

2016

Oravecz Imre: Távozó fa

„Miután Szajlán megleptek azzal a hírrel, hogy én nyertem az Aegon-díjat, először is megetettem a kutyákat és a macskákat. Majd fölmerült bennem, hogy nem is én nyertem, ez az egész biztosan csak vicc. Aztán arra jutottam, hogy nem lehet az, mert egy vicc ekkora felhajtást nem érne meg” – idézte fel Oravecz Imre, mit is érzett pontosan, amikor megtudta, hogy 2016-ban megnyerte a díjat. Oravecz Imre 1972. szeptember című kötetéért ebben a cikkünkben már rajongtunk, de a Távozó fa is mélyen nyugtalanító élmény: apró megfigyeléseket végző „leltárosként” kegyetlenül néz szembe azzal, hogyan fogy el a testünk, hogy fogynak el a céljaink a múló idő által, hogy a végesség érzése milyen végtelenül magányos is egyben.

Oravecz szerint azonban a halál nem feltétlenül a meghalást jelenti. „Születésünktől egyfolytában rombol, öl bennünket, míg a végén aztán leterít. Erről egy pillanatra sem feledkezhet meg az ember, ha egyedül él egy falu szélén, mint én, ahonnan a temetőre látni.”

 

2015

Péterfy Gergely: Kitömött barbár

A könyv narrátora ezúttal egy nő, méghozzá Kazinczy Ferenc özvegye. Török Sophie a bécsi Természettudományi Múzeumban, férjének egykori barátja, Angelo Soliman kitömött, preparált teste előtt állva emlékezik vissza a szabadkőműves Kazinczyra, valamint az ő barátságára a korlátolt császári udvarban barbárként emlegetett Solimannal. A valós eseményeket a fikcióval ötvöző prózából kirajzolódik Kazinczy kétségbeejtő helyzete a 18. század derekán: magyar értelmiségiként „némelyek világpolgárságáért, mások magyarságáért utálták”.

Szegedy-Maszák Mihály szerint a Kitömött barbár legelső sorban arról szól, ahogy a politikai hatalom szövetséget köt a parlagisággal. „Együttes erővel teszik lehetetlenné a független szellemi életet. Lehet, hogy Péterfy Gergely nemcsak a magyar jakobinusok korszakára gondolt, amikor megírta e kiváló korismeretre valló, nagy nyelvi leleménnyel megírt regényét?” – tette fel a költői kérdést az irodalomtörténész.

2014

Kun Árpád: Boldog Észak

A Norvégiában élő író főhőse Aimé Billion, egy magát európainak, sőt, franciának tartó, de egyébként az afrikai Beninből származó férfi, akinek joruba és vietnami vér is csörgedezik az ereiben. Felmenői között pedig egy kitalált törzset, a bnokimókat is megtaláljuk; ennek a sivatagba menekült népnek a hiedelmei, vudu-felfogása és egy a világot időnként szebbé tevő kábítószere által szűrődik be a regénybe Kun mágikus realizmusa.

Aimé Billion a fantasztikus elemekkel átszőtt Afrikából indul, majd köt ki Norvégiában, ahol időseket ápol (ez valós elem, Kun Árpád maga is házi kisegítőként dolgozik időskorúak mellett). A könyv egyik dimenziójában a halál szép, az elhunyt emberek csillagokat megjárt lelkekként térnek vissza Billion életébe, a másik dimenziójában viszont profán és durva. Az öregedő test hanyatlása büdös és kellemetlen.

A könyv a laudáció alapján „egy olyan üzenet hordozója, amely szerint ami az emberben legértékesebb, az elpusztíthatatlan és a legnehezebb körülmények között is újjá születhetik”.

2013

Barnás Ferenc: Másik halál

A Másik halál főszereplője egy képtári teremőr, aki egykoron egyetemi tanár volt, ám saját könyvének megszületése érdekében feltett mindent egy lapra, és végül kereset nélkül maradt. Körülötte olyan emberek fordulnak meg, mint a terézvárosi bérház történetét jól ismerő Öregasszony, egy Grófnő, aki Ottlik Gézáról mesél vagy a külföldi mecénás, aki inszomniája miatt öngyilkos lesz. Barnás Ferenc elképesztő nyelvi teljesítménnyel, egyedülálló írásmóddal mutatja be a psziché széthullását, miközben szereplői hosszan beszélgetnek. És beszélgetés közben rendszeresen kifakadnak. Beszélgetve fakadnak ki. A Másik halál a pszichés összeomlás elleni küzdelem regénye lett.

2012

Grecsó Krisztián: Mellettem elférsz

A 2010-es évek elejének egyik legnagyobb könyvsikere volt Grecsó Krisztián hellyel-közzel családregénynek is nevezhető könyve, amelyből még színdarab is készült. Grecsó abból a kérdésből indul ki, hogy mi van, ha a családunk sorsát, múltját, szokásait, hibáit örököljük, és ha meg nem is jósolható, de valami ezek alapján sejthető a saját jövőnkből is. A nagymama megtalált naplója, és egy, a családi legendáriumot megkérdőjelező levél indítja el a főhőst az identitáskeresés útján. Ahogy kutat, úgy rajzolódik ki előtte a család három generációjának története, valamint a nemzedékeken átívelő közös motívum, a beilleszkedés kudarca.

Tarján Tamás így méltatta a 2012-ben díjazott könyvet: az alkotás, „a viharsarki família, erősen rétegezett és némely egyedeiben épp csak polgárosuló paraszti közösség felbúvárolt múltjából és mérlegelt jelenéből igyekszik tanulságokat levonni a történetmondó számára. Miként sajátították el a létet a felmenők, oldalágiak, mostanáig talán nem is sejtett külső „rokonok”, illetve miként sajátította ki őket a történelemmel összeégő, sorsnak mondott lét: ezt rögzítve és vizsgálva lett a Mellettem elférsz a mai magyar próza egyik jelentékeny könyvévé”.

2011

Esterházy Péter: Esti

A 2016-ban elhunyt író e kötetében már a címében is vállaltan Kosztolányi remekművére hajaz. Egy olyan könyvre, amelynek darabjai egymástól távoli időben jöttek létre, a kötetben viszont úgy élnek egymás mellett, mintha mindig összetartoztak volna. Esterházy Péter Estije egy saját útirajz, regényes életrajz, de úgy, hogy töredékekből összeálló füzér. „Esti Kornél és Esti valamikor felszálltak egy villamosra észrevétlenül, majd megszokták, hogy hol robog velük, hol csikorognak a kerekei, hol csönget egy picit, de egy idő után csak arra tudtak gondolni, hogy egyszer eljutnak a végállomásig. Esti nem azonos Esti Kornéllal, ahogy Esti Kornél sem azonos Kosztolányival, mint ahogy Esti sem Esterházyval. Csak zötyög a villamos.”

Parti Nagy a laudációjában azt mondta, hogy az Esti azt jelenti neki. „Hogy írni szabadság. S ha már, akkor szabadnak lenni kötelesség, ami ez esetben jól felfogott érdek, hiszen írni jó. Meg azt jelenti, hogy amint beleolvasok, pláne beleolvasom magam kicsit, ha alkalom van, mint e mostani, máris kedvem támad, hogy is mondjam, szavazni. Elszavazgatni. Nem megírni, befejezni, leadni, letudni.  Hanem csak úgy. Tenni szót szó után. Hogy nem tudom mi lesz, de jó nagyon.”

2010

Csaplár Vilmos: Hitler lánya

A Hitler lányában hosszú anekdotizáló gépezet működik, ami minden kitalált és valós információt, minden kitalált és valós személyt anekdotává lényegít át. A kötet olvasása közben eszünkbe jut Móricz és Hrabal, de máshol az Übü király sorai, vagy Bodor Ádám prózája.

Egyik szereplője, Kujeda Éliás végigbukdácsol a 20. századi történelmen, a vályogtéglát gyúró tanyasi árvából kiskorú kommunista agitátor, majd csendőr, majd katonaszökevény, egyben zsidómentő lesz, útközben elveszíti a fél lábát, de ez nem akadályozza meg abban, hogy élmunkásként folytassa, aztán háborús bűnössé bukjon, majd egy szedett-vedett forradalmárcsapat parancsnokává avanzsál pár napra, végül pedig egy határsávbeli falu kocsmárosa, mellesleg embercsempész lesz. „Ötven év alatt az ország legdélkeletibb pontjáról, az átokházi tanyavilágból a legészaknyugatibbra, a Fertő-tó partjára jut el. Nagy lépés ez egy embernek. Különösen, ha magyar, és még féllábú is. A Hitler lánya elbeszélésmódjától azonban merőben idegen volna, ha nyíltan és nyersen nekünk szegezné a kérdést: hogy ami ily nagy lépés az embernek, mégis mekkora lépés az emberiségnek. De azért nem sok kétséget hagy a válasz felől.”

2009

Jónás Tamás: Önkéntes vak

„Ózdi kórházban születtem. Sokak szerint cigány vagyok, s mivel a sokak között ott van anyám és apám is, muszáj ezt a tényt elfogadnom. Nem szeretek cigány lenni, mert olyan, mint egy gyógyíthatatlan betegség. Amikor verset írok vagy költészetet csinálok, ideg-óráig sikerül erről a géntényről megfeledkeznem. Úgy érzem, műveletlen és izgága vagyok. Mindkettő hasznos dolog” – írja önmagáról a 2009-es díjazott költő. Az Önkéntes vak a harmadik kötete, amelyben az anya, a halál és a kiszolgáltatottság a fő motívumok, mint egyébként a korábbi verseiben is.

Lévay Balázs a laudációjában azt emelte ki, hogy nem ismer még egy kortárs szerzőt, aki ennyire kiterítené magát olvasói előtt, mint Jónás. Őszintesége megrendítő, felkavaró, „egy-egy verse után, mint gyomrunkat rosszul védő bokszoló küzdünk a légszomjjal”.

2008

Térey János: Asztalizene

Egy budai vendéglő, budai aranyifjakkal, pletykákkal, szerelmi háromszögekkel, és egy ezek nyomán kirajzolódó többszintű történet – ezt kínálja Térey János drámája, amely a díjazásakor könyvben még nem, csak egy folyóirat mellékleteként jelent meg.

„Az Asztalizenében elegáns budai kávéház-étterem a szín, amelynek – mindenki mindenkit ismerő – közönsége és tulajdonosa mérhetetlenül távol áll a magyar valóságtól, a pesti lapálytól és az ott történő 2006. évi zavargásoktól. Ám az eltérő terek sajátossága, hogy valamilyen módon kirajzolják azokat a tereket, amelyektől eltérnek” – hangzott el a laudációban.

Térey János akkor azt mondta: olyasmit szeretett volna megmutatni, ami nem egyhamar évül el, olyan eseményeket, amik nincsenek lecövekelve 2006-ban: „Ami az utcát illeti, a végtelenül kiábrándító közéletet, ami Magyarországot jellemzi az elmúlt években, azt nem fogjuk elfeledni tíz éven belül”. És igaza volt.

2007

Rakovszky Zsuzsa: Visszaút az időben

A 2007-es díjazott kötet tökéletes olvasmány a bezártság idejére, amikor kénytelenek vagyunk átértékelni az időhöz való viszonyunkat. Ahogy a laudációban elhangzott: Rakovszky Zsuzsa mindig az időről beszél, az időbeliség problémájának a megemészthetetlensége a költészetének az alapmotívuma – és persze a díjazott kötet is erre utal. A Visszaút az időben válogatás az egész életműből, amelyben a költő állandó párbeszédet folytat az idővel: „hol az egyik oldalról, a kérlelhetetlen és visszahozhatatlan elmúlás oldaláról, hol a másikról, azaz a lélekben rögzülő és rögzült, időtlenné állandósult időbeliség oldaláról beszél, s e dialógus vég nélkül idézi fel újra és újra a hatalmas dilemmákat.” Hogy aztán egy nagyon erős példán keresztül kilyukadjon oda, hogy az élők között holtak nyüzsögnek.

2006

Spiró György: Fogság

Spiró György Fogsága az 1. században játszódik, de mint a 2006-os laudációban elhangzott: „Az a régi világ, a mi kicsit mozgó tükörképünk is. Nemcsak magyar, európai. Magyar és európai nagyregényt tett elénk Spiró György.”

A Fogsággal a Római Birodalomba jutunk el, és a szerző nem spórolt a valósággal, szakkönyvtárnyi irodalmat használt fel a könyvéhez. A Fogságban azonban nemcsak a történelem a vezérfonal, hanem a személyes történelem is, a főszereplő fiú, Uri vándorlását követhetjük végig a kalandregény és életrajzi regény kereszteződésében. Uri rosszul lát, mégis sok mindent megtanul, és a világ is kinyílik előtte. És közben kibomlik előttünk a multikulturális Római Birodalom külpolitikája is, az a szemlélet, amely felvirágoztatta és egyben tartotta – legalábbis egy darabig – ezt a szuperhatalmat. Rómából Jeruzsálembe, Jeruzsálemből Júdeába, Júdeából Alexandriába követhetjük Uri útját, aki a regény végére a rengeteg megszerezett tapasztalat után már csak a gondolataiba kapaszkodik.