Lackfi János: Agyarországban a székletet is kétfelé vágják, és ilyen- vagy olyanpárti szalaggal díszítik fel
A magyar irodalom könyve olyan könyv, amelyet régiek és maiak együtt írnak – mondja Lackfi János költő, aki a HVG-nek adott interjújában beszél a belső emigrációjáról, a kultúrharcról, a kollaboránsokról, Demeter Szilárdról és a Térey-ösztöndíjáról is.
HVG: Nagy a felháborodás a NAT körül, mert fontos alkotók kimaradtak belőle, bekerült viszont Wass Albert, Nyirő József. Mi a baj velük? Az, hogy nácik voltak, vagy hogy gyenge műveket írtak?
Lackfi János: Az biztos, hogy nekem ezeknél előbb hiányoztak mondjuk Kemény Zsigmond, Szép Ernő, Tersánszky vagy Déry Tibor művei. És az milyen, hogy Füst Milánról szó sem esik?
HVG: Van értelme Kemény Zsigmondot olvastatni egy 16 évessel?
L.J.: Jó, Kemény báró nem igazán diákbarát, de mondjuk Szathmári Sándor Kazohiniáját nagyon élveznék a diákok, remek disztópia, briliáns mű, mégsem tanítjuk. Pedig elképesztő érzékletesen beszél a diktatúrák tébolyáról. A szélsőséges eszméket valló írók kérdése vég nélkül boncolgatható. Céline-t nem zárja ki a francia irodalomból fasisztoid múltja, Jean-Paul Sartre-t sem a kommunistabarátsága. Mindketten cinkosok voltak, s közben nagyon új húrokat pengettek. Velük kapcsolatban is újra és újra fellángolnak a viták.
